„Route 66”: az új országprojekt

A PSD újabb hatalmas buktáját követően nem csodálkozunk azon, hogy a hivatásos elemzők kiss talánn túl optimistán látják a mioritikus jövőt.

Hirdetés
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a ziare.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Azok számára, akik nem tudják, a Route 66 egy 1926-ban, az amerikaiak által Greatest Generation-nak (a XX. század első két évtizedében született ragyogó generáció) nevezett nemzedék aktív életének hajnalán felavatott út volt az Egyesült Államokban.

Egy csaknem 4000 kilométeres stratégiai út,

amely Chicagótól (Illinois) Santa Monicáig (Kalifornia) szeli át Amerikát, a Középnyugaton áthaladva, és melyet Mother Road-nak, vagy Main Street of America-nak neveznek.

A Route 66-hoz kötődik az Egyesült Államok modernizációs, összekapcsolódási, valamint ipari, technológiai és társadalmi-kulturális dinamikai sikertörténete a két világháború között, sőt, még utólag is, egészen a 60-as évek elejéig.

Egy olyan útról van szó, melyet az átadást követő évtizedekben több százmillió eltérő érdekű és életcélú amerikai járt be és amely számos országos, regionális és helyi fejlesztési projektet szolgált ki.

Ma már az eredeti formában nem létezik, vagy azért, mert bizonyos szakaszokon átnevezték, vagy azért, mert egymást keresztező, többszintes és elágazó autópálya-folyosókká alakult át. De az egyesítő út haladást kifejező jelentése érintetlen maradt az amerikai nemzet szimbolisztikájában, szerepe pedig számos értelemben óriási volt. A Route 66 Amerika egyesítési és fejlesztési platformja volt.

66 százalék. Innen kezdjük a vitát.

Vajon milyen utat nyit meg ez a masszív, nálunk 19 éve nem tapasztalt szavazati arány (az eddigi legalacsonyabb részvételi arány mellett – a szerk.), amelynek egyesítő potenciálja van a román társadalom által óhajtott irányt illetően, mely társadalom szinte teljesen „kékké” változott a vasárnapi szavazáson? Melyek azok a nagy változások, melyekre – elkerülhetetlenül – sor kerül Románia politikájában?

Iohannis elnök december 21-én kezdi el a második ötéves mandátumát úgy, hogy többé nincs személyes választási tétje. De ez olyan mandátum lesz, melyet – ha sikeres lesz – teljes mértékben a fontos változásoknak, a reformoknak, az ország „jövendőbeli történelmének”, a hosszú távon mély nyomokat hagyó nagy politikai projekteknek lehet szentelni.

Persze, ezek nem az elnök által végrehajtott projektek lesznek,

hiszen ehhez nem rendelkezik alkotmányos és törvényi hatáskörökkel, hanem olyanok, melyeket a 66 százalékkal megválasztott személy ihletett vagy segített elő, akitől azt várjuk, hogy politikai befolyása mostantól kezdve jobban érzékelhető lesz.

A demokratikus köztársaságok történelme az egész világon azt mutatja nekünk, hogy a második mandátumukat töltő elnökök általában sokkal látnokibbak és lazábbak, megközelítéseikben nagylelkűbbek, inkább a tartalmi változtatásokra, mélyreható reformokra és kevésbé a populizmusra, a politikai harcra és a személyes imázsépítésre voltak nyitottak.

Függetlenül attól, hogy sikeres mandátum lesz-e vagy sem, Iohannis elnök pedig a nép (vagy legalábbis egy jelentős többsége) tapsa közepette távozik majd a Cotroceni-palotából, a politikában mindenképpen sor kerül majd a nagy változásokra. Az út megnyílt. Már nincs visszaút.

Route 66 Romániában

A vasárnapi román változatban a „Route 66” a nemzet belső újraegyesítése felé vezető út, a diaszpóra és az anyaország újbóli összekapcsolódása, a távozottaknak a jobb Románia projektjébe való integrációja felé, ahova egyesek akár vissza is térhetnek, vagy ahol vállalkozásba kezdhetnek majd. Ez az európai Románia megszilárdulása felé vezető út.

Elkerülhetetlenné vált ez a közép- és hosszú távú távlat. Az Szociáldemokrata Párt (PSD), amelyet Dragnea, majd Dăncilă irányított, többé sohasem fog választásokat nyerni Romániában.

Más veszélyek leselkednek ránk,

valószínűleg másfajta diskurzusok jelennek meg a jövőben, egyesek talán még agresszívebbek, veszélyesebbek és mérgezőbbek lesznek, de Dăncilă távozásával véget érő Dragnea-korszakra jellemző bunkó és arcátlan stílus soha többé nem szerez majd többséget Romániában.

De nem mindegy, miként járjuk be a következő szakaszt, könnyedén vagy drámaian, stratégiailag megtervezve vagy ingadozásokkal és válságokkal, nyugodtan vagy hisztérikusan, mosolyogva vagy összeszorított fogakkal.

Nem mindegy, hogy újra visszanyerjük-e erőnket és ihletünket, hogy intelligens és kreatív nemzetként cselekedjünk vagy újra megosztottságba és meddő harcokba süllyedünk, melyek sehova sem vezetnek, de feleslegesen elpazarolt energiákkal és elkeseredettséggel hintik be az utat.

Egyhamar nem adódik majd újra esély a társadalom által kívánt politikai irányra vonatkozó viszonylagos konszenzusra.

Ha most kudarcot vallunk, akkor 2024-ben újra nagyon megosztottak leszünk, nem a jelöltek személyét, hanem a követendő irányt és az országprojektet illetően.

2000-ben Vadim Tudor blokkolása, még akkor is, ha az akkori győztes szavazói legalább felében egyáltalán nem keltett szenvedélyeket, mégiscsak egy politikai és stratégiai lehetőség kialakulását és egy olyan út megnyitását jelentette, ami elvezetett Románia integrálásához, 2004-ben a NATO-ba, 2007-ben pedig az Európai Unióba.

Ha Corneliu Vadim Tudort választották volna meg,

a pálya nemzeti katasztrófa és az országnak a Nyugat kapuja előtt maradása felé vezetett volna, egy olyan forgatókönyv részeként, mely szerint az történhetett volna velünk, amit Szerbiában, Ukrajnában vagy a Moldovai Köztársaságban látunk.

De az az országprojekt megvalósult. Ma már túlhaladtuk, tehát egy másik nagy projekttel kell folytatnunk, mely képes mozgósítani egy nemzedék energiáját és amely a nemzet belső újraegyesítése lenne egy fejlett európai ország és egy jogállam elvárásainak megfelelően. Ez az állam minden állampolgárával tisztességes és egy Románia iránti pozitív érzéssel kapcsolja vissza a „diaszpóra” (a média által használt kifejezés nem megfelelő) óriási emberi potenciálját. Tehát, mi következik?

Mi következik?

Hirdetés

Iohannis elnök masszív megerősítése a résztvevő választók kétharmadának szavazatával, akiknek a fele pozitívan szavazott (az első fordulós 3,4 millió), míg a fele negatívan, a PSD ellen (a különbség a 6,5 millióig), a „diaszpóra” lenyűgöző mozgósításával kombinálva, ami egymillió szavazatot hozott, mindez azt jelenti, hogy az itthoni és a külhoni Romániának egyaránt óriási elvárásai vannak ettől a mandátumtól.

Esetleges elpuskázása nagy akadályt képezne a jövőben, nem Iohannis elnök számára, aki 2024-ben 65 éves lesz, hanem a most felkínált valós változási esély számára. Ne tévesszük szem elől, hogy az elnökválasztás 2024-ben újra egybeesik majd a parlamenti választással, ennek minden következményével együtt.

Klaus Iohannis győzelmét 2014 novemberében nem követte a PSD parlamenti többségének megváltozása

(sőt, ezt a többséget 2016 decemberében, a parlamenti választás alacsony részvétel mellett újra megerősítették), ami magyarázza az elnök minapi nyilatkozatát arról, hogy a jövőben szerepet vállal annak biztosításában, hogy a következő parlamenti választáson az elnökválasztáson eldöntött iránnyal koherens többség jöjjön létre.

Ellentmondásnak tűnik egy olyan elnök részéről, aki – akárcsak az összes az utóbbi 30 évben – „minden román” elnökének mondta magát, de aki – valójában – nem tud és nem is lehet „pártatlan” a románok összes politikai opcióival szemben, egyszerűen azért, mert nem király, hanem választott elnök, tehát politikai vezető.

És ugyanakkor azért, mert az őt megválasztó emberek nemcsak azért választották meg, hogy szimbolikusan képviselje őket, szalagokat vágjon át, hanem azt akarják, hogy a szóban forgó politikai irányvonalat ültessék át a gyakorlatba, tehát implicit módon olyan típusú kormányzást akarnak.

Itt nem közvetlen végrehajtó hatalmi hatáskörökről van szó az elnök esetében, hiszen tudjuk, hogy nem rendelkezik ilyenekkel, hanem a tekintélyéről és a politikai életre gyakorolt hatásáról, amit valójában elvár az a 66 százaléknyi román, vagyis a társadalom minősített többsége, mely szilárd demokratikus legitimitással ruházta fel.

És mégis, bármennyire is ellentmondásosnak tűnne, a vasárnapi szavazás nem kimondottan arról szólt, hogy

mit tesz majd az elnök, hanem a pártokról és a román politikai életről.

A 2019–2024-es elnöki mandátumot, a legvalószínűbb módon, a romániai politikai spektrum és pártrendszer intenzív átszervezésének időszakával fogják társítani.

A románok másfajta politikát akarnak országukban, másfajta politikusokkal és másfajta pártokkal. Paradox módon a régi pártoknak (PNL, PSD, RMDSZ) és az új pártoknak (PLUS, USR) is (újra) kell építeniük, (újra) kell alakítaniuk magukat, (újra) igazodniuk kell a 66 százaléknyi választó egyre magasabb elvárásaihoz, akik közül sokan már fejlett nyugati országokban szereztek szakmai és élettapasztalatokat.

A feltörekvő politikai kísérletek egy része, melyeket azonban a politikában már 30 éve jelen lévő emberek hoztak létre (ALDE, PMP, talán még a Pro Románia is, plusz egy csomó jobb- és baloldali politikai karikatúra)

el fog tűnni, fúziók révén beolvad a nagy pártokba.

A Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) azok az új pártok, melyeknek végül sikerül majd kikristályosodniuk a parlamenti és különösen a helyhatósági választás alkalmával, de valószínűleg nem válságoktól mentesen.

A PNL pajzson vagy pajzs alatt lesz, mert nagy kockázatot vállalt, amikor alig 20 százalékos parlamenti aránnyal átvette a kormányzást, kitéve magát a PSD-től és az USR-PLUS-tól minden bizonnyal érkező bírálatoknak.

A PSD belép a Firea-korszakba (hamarosan egy terjedelmesebb elemzésben fejtjük majd ki a következményeket), mert az ott tolongó és a kollektív vezetőség szempontjából szóba került urak valójában a választási versengéssel összeférhetetlen „némák” és egyiket sem lehet előtérbe tolni.

Az RMDSZ a szakadék szélén táncol a következő parlamenti bejutást illetően,

tekintettel arra, hogy a szavazási részvétel 39 százalékról 50 felé nő majd, a hagyományos szavazóinak pedig már eléggé elegük van az etnikai voksolásból.

Megtörténhet, hogy az RMDSZ által a szegény botoşani-i emberektől „szerzett” szavazatok sem segítik majd átlépni az 5 százalékos küszöböt (a választási törvény egyelőre még tartalmazza az alternatív küszöböt – a szerk.).

Ám a románok 2019. november 24-i dühös szavazásánaka pészédizmus bunkó és kihívó formájában való elutasítása marad az 1. számú mozgatórugója, amit e párt siralmas figuráinak az arcképcsarnoka csak felerősített.

Az én értelmezésemben ez ennek a 66 százaléknak a fő üzenete.

A PSD masszív elutasítása

a régi romániai politizálási mód, vagyis a korrupt, klientúrás, nem-meritokráciás és önkényes politika elutasításával egyenértékű. Ehhez képest az összes többi másodlagos üzenet.

Iohannis elnöknek kötelessége megtervezni és irányítani a választók 66 százalékénak szavazata által megnyitott utat, viselkedésével a meritokráciát, az európai értékeket és a Románia esélyeibe vetett bizalmat bátorítva. Nincs szükség bizottságra egy új országprojekt megszerkesztéséhez. A 66 százalék már kijelölte nekünk. Egy nemzedék projektje csak alulról felfele érkezhet. Most azonban a legfelkészültebb embereket kell felkérniük, hogy azt végrehajtsák.

Iohannis elnök és az európai Románia pártjai, a PNL, a PLUS és az USR vajon képesek lesznek effektív módon felépíteni nemzetünk egyesítésének, korszerűsítésének és fejlődésének ezt a „Route 66”-ét?

Hirdetés