// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

„Románok millióinak életét tette jobbá” Dragnea, mégis dutyiban marad

// HIRDETÉS

A cím első felét nagy szerényen ő mondta saját magáról, a másodikat a bíróság.

Másodfokon is elutasították Liviu Dragnea legutóbbi szabadlábra helyezési kérelmét.

A PSD volt elnöke – akit 2019. május végén ítélték három és fél év letöltendő szabadságvesztésre a Teleorman megyei önkormányzat szociális és gyermekvédelmi osztályán történt fiktív alkalmazások miatt – most nagyon szomorú.

Korábban a bukaresti 5. kerületi bíróság már elutasította a kérelmét, de fellebbezett.

Azt ugyanakkor kihisztizte, hogy a bíróság kimondja: a rahovai börtön megsértette jogait, amikor a tavaly nyáron engedély nélkül adott interjúja után eltiltották a munkavégzéstől 2020. július 2. – 2021. január 28. között. Dragnea ezt nem azért sérelmezte, mert szeret dolgozni, hanem azért mert a ledolgozott munkanapokért cserébe csökkentik a letöltendő idejét: számításai szerint az eltiltással 50 nap „előnytől” fosztották meg, ezt pedig a korábbi bírói döntés értelmében figyelembe fogják venni az ügyében.

Ezzel kapcsolatban Dragnea azzal hencegett:

azért kapott büntetést, mert kritizálta a hatalmat.

A dolog szépséghibája, hogy ezt nem akkor tette, amikor még az ő kezében volt.

És hogy mit értett meg az eddig letöltött büntetése alatt?

Nagyjából semmit.

A bíró kérdésére nyeglén annyit mondott, hogy ő

„románok millióinak életét tette jobbá, anélkül, hogy bármit kért volna cserébe – ezért küldték börtönbe.”

Jó kérdés, hogy a románok milliói szerint is így volt-e.

Dragnea ügyvédei most egy másik bíróságra próbálják átvinni az ügyet, hogy újratárgyaltathassák azt. Ha nem sikerül, a PSD volt teleormani kiskirálya nyáron próbálkozhat újabb szabadlábra helyezési kérelemmel, de

augusztus végéig biztosan nem szabadul.

Liviu Dragnea őszre fogja letölteni a kiszabott büntetése kétharmadát, csakhogy van egy kis gond.

A DNA ismét vádat emelt ellene, ezúttal a 2017-es amerikai látogatása ügyében.

Dragnea a képviselőház elnökeként részt vett Donald Trump volt amerikai elnök beiktatási ceremóniáján és az azt övező eseményeken, és ezért – az ügyészek szerint – 100 ezer dollárt fizetett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro