Pótvizsga: akár magyar-román összecsapás is dönthet a foci Eb-n való részvételről

Hiába rendező Budapest és Bukarest is, az egyikük csapata lemarad a jövő júniusi tornáról, de kapnak még egy esélyt. Lássuk, mit hozott a pénteki sorshúzás.

Hirdetés

Az UEFA péntek délben kisorsolta a 2020-as Európa-bajnokság pótselejtezőinek még kérdéses párosításait, és 2004-es görög hős, Angelosz Hariszteasz keze

Romániát Izlandra küldte, Magyarországot pedig Bulgáriába.

A két párharc győztese viszont éppen egymás ellen döntheti el, melyik csapat mehet az Eb-re, amelynek négy-négy meccsét mindkét főváros vendégül látja. A sorsolás alapján a döntő pótselejtezőt a bolgár–magyar párharc győztese rendezi, azaz a magyar–román meccs a frissen átadott Puskás Arénában lenne.

Az egyelőre edzőt kereső Romániának az egyetlen olyan válogatottal kell megmérkőznie, amely a Nemzetek Ligájának legmagasabb osztályában szerepelt, mégsem jutott ki az Eb-re. Az izlandi válogatott a világbajnok franciák és a törökök előzték meg a selejtezőkben, bár utóbbiak ellen négy pontot is szereztek.

Az előző Európa- és világbajnokságra is kijutó izlandiak legnagyobb sztárja a Premier League-ben játszó Gylfi Sigurdsson (Everton), azt pedig a mostani Eb-selejtezőkből tudjuk, hogy a román csapat nagyon nem szeret az északi országok ellen focizni: sem a svédek, sem a norvégok ellen nem tudott meccset nyerni.

A magyarok alighanem megkapták a kívánságlistájuk első helyén álló csapatot.

A bolgár válogatott történelme mélypontján van: a mostani selejtezőkben csak egy meccset nyert, miközben egy év alatt háromszor is edzőt váltott. Topligában focizó játékosuk nincs, a keret tagjai közül viszont a közelmúltban többen is megfordultak a román bajnokságban.

Hirdetés

Európa-bajnoki selejtezők, play-off

D-LIGA: Grúzia–Fehéroroszország, Észak-Macedónia–Koszovó
C-LIGA: Skócia–Izrael, Norvégia–Szerbia
B-LIGA: Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország, Szlovákia–Írország
A-LIGA: Izland–Románia, Bulgária–Magyarország

Hirdetés