Amíg ön az olcsóbbik parizert veszi a családnak, addig a boss áfonyában flambírozott libamájjal tunkolja ki a maradék fekete kaviárt a Muránói üvegtálból, mert fussa.

Nálunk ugyanis egy – divatos szóhasználattal élve – menedzser tízszer többet keres, mint egy mezei alkalmazott.

Mindeközben Európa olyan civilizált országaiban, mint Németország, Dánia vagy Svájc, egy csúcsvezető mindössze háromszor keres többet, mint a melósok – na nem azért, mert ott kevesebbet keres a boss, hanem azért, mert a melós keres többet, ha értik, mire gondolok.

Mielőtt azonban felvenné az osztályharcos pólóját, és indulatosan kimenne a játszótérre tüntetni, vessen egy pillantást a cikk végére.

A szakadék akkor kezdett el rohamtempóban mélyülni a főni és köztünk, amikor a kilencvenes évek végén a multik betörtek az országba. Nyilván sokkal decensebb fizetéseket tudtak kínálni a beosztottak mellett a helyi vezetőknek is, ez pedig eléggé felsrófolta a menedzseri fizetéseket, miközben az átlagbér egy koronavírussal fertőzött, ragasztóba mártogatott öreg csiga tempójában vánszorog utánuk.

Igen, Románia természetesen azon országok sorába tartozik, ahol a bérkülönbségek a leghatalmasabbak.

Egy hazai felső vezető (nem a villanydrót, a boss) havonta nettó ötezer és tizenötezer euró közötti összegecskét keres.

Oké, egyenesítse ki azt a kaszát, aztán nyomás az utcára!