A polgármester szerint az elektromos rollereket bérbe adó cégek engedély nélkül szállták meg a várost .
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere szerint a július végétől a kincses városban is bérelhető elektromos rollereket forgalmazó cégek igazából úgy törtek be a helyi piacra, hogy az önkormányzattal nem is egyeztettek. Szerinte van helyük és hasznuk ezeknek a járműveknek a városban, a közösségi médiában azonban azóta számos fotó kering a szanaszét – általában útban, rossz helyen – hagyott járgányokról, egyes kuncsaftok (trollerek) ugyanis nem nagyon törődnek vele, hol hagyják őket használat után.
Készült már olyan kép, amin a jószágok egy gyalogátkelő közepén vagy éppen egy patak fenekén várták az újabb bérlőt.
Kolozsvár megtalálta a megoldást: az országban először közvitát szerveztek a rollereket illető szabályzatról, és leszögezték, hol nem lehet hagyni őket. A működtetők a tilosban hagyott rollereket 90 percen belül el kell tüntessék onnan, ellenkező esetben a város tünteti el őket, az üzemeltető pedig fizetheti a borsos büntetéseket. (A parkolóhiánnyal küszködő Kolozsvár egyébként is híres arról, mennyire lehúzza a tilosban parkoló autósokat, most a rollereken a sor.)
Ezentúl nem lehet majd otthagyni a rollereket például: a 2 méternél keskenyebb járdákon; a buszmegállókban, és 25 méteres körzetükben; bejáratok, kapuk előtt; taximegállókban; a gyalogátkelőkön és 25 méteres körzetükben; autóknak felfestett parkolókban; zöld övezetekben; útkereszteződésekben és 10 méteres körzetükben.
Az új szabályzat a trollereket aligha fogja elriasztani a trollerkedéstől, az üzemeltetőknek viszont ezentúl fájhat a feje, és igencsak megcsappan a bevételük, ha a városházán múlik.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.