Éppen tíz éve, hogy elolvastam Tajjib Szálih szudáni író Az Északra vándorlás évada című regényét a Nagyvilág 2012-es évfolyamából. A regény azóta sem jelent meg kötetben, pedig a fordító, Tüske László tájékoztatása szerint az Arab Irodalmi Akadémia ezt a prózát választotta a XX. század legfontosabb arab nyelvű regényének. Mindössze ezt a regényt, illetve Az Ezeregyéjszaka meséit ismerem félig-meddig az arab nyelvű irodalomból, igaz, utóbbit immár Prileszky Csilla teljes, minden szempontból kielégítő fordításában. Szégyenkeztem tehát egy kicsit a tájékozatlanságom miatt a Kairói Nemzetközi Könyvvásár pódiumbeszélgetésén, főleg miután a közönség soraiból eléggé indulatosan kioktatott egy fiatalember, hogy az Ezeregyéjszaka nem arab irodalom, hanem perzsa, csak arab fordításban maradt fenn. Pedig még az angolok is inkább Arabian Nightsként emlegetik az Ezeregyéjszakát! Vagy az angolok is olyan nagyvonalúan felületesek, mint jómagam? Egyáltalán: mit tudunk mi az arab világról? És mit lehet meglátni öt nap alatt „nyugatiˮ szemmel a kairói arab világból?

*

A repülőútra Varlam Salamov Kolimai történetek című kötetét vittem magammal. Innét is szeretnék gratulálni a Helikon Kiadó vezetőjének, M. Nagy Miklósnak, hogy végre rászánták magukat Salamov munkáinak teljes újrafordíttatására és kiadására.

Korábban csak részletek jelentek meg tőle magyarul Kolimai elbeszélések címmel (én románul olvastam, mind a hat kötetet, 2015-ben adta ki a Polirom), pedig tényleg a XX. század egyik legfontosabb írójáról van szó. Ő jelentette ki ellentmondást nem tűrően, hogy Faulknerrel tetőzött a fikciós próza, meg amúgy is: a XX. század rémtörténetei után az irodalomnak csak és kizárólag dokumentumként, sőt: vádiratként van értelme. Talán Salamov nyomta meg az agyamat, de szokásomtól eltérően ezúttal elég sokat fotóztam, kommentálva is fejben a látottakat.

*

A Kairói Nemzetközi Könyvvásár az arab világ legnagyobb könyves rendezvénye, a frankfurti után pedig a világ második legnagyobb könyvvására. Minderről természetesen Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar tájékoztat (ő fordította le és jelentette meg arabul Feketemunka című kötetemet). A magyarok először vesznek részt a kairói könyvásáron a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében, nem csoda, ha kiemelt figyelmet kapunk a sajtó részéről, még az egyiptomi Cosmopolitanben is megjelent a reklám a könyveinkről. Hosszú asztalt ülünk körbe január 26-án a könyvbemutatók idején, Abdallah fiatal munkatársa narancslevet és nassolnivalót szolgál fel minden résztvevőnek, nemcsak a meghívottaknak, hanem a közönségnek is.

Vajon hogy lehetne meghonosítani itthon is ezt a szokást? Mondjuk, eléggé furcsán veszi ki magát, ha süteményt rágcsál az ember, miközben saját versét hallgatja arabul. Szépen, kántálva szaval az arab színész, úgy látszik, Kairóban ezt így kell csinálni, nincs is semmi bajom vele, de vajon miért tűnik sokkal hosszabbnak az ő előadásában a vers?

*

Másnap (január 27-én) délelőtt Jászberényi Sándor az egész magyar kontingenst elviszi a pénteki állatvásárra. Jászberényi 15 évig élt Kairóban, tudja, mit érdemes megnézni Kairóból, állítólag még a Holtak városában is élt egy hétig… A Holtak városa… Miután a múlt század közepén Gamal Abden-Nasszerék átvették a hatalmat, rengeteg vidéki költözött Felső-Egyiptomból Kairóba, csak épp lakás nem volt számukra. Beköltöztek hát a Nekropoliszba, többek közt szultánok és hercegek kriptáiba is, koporsófedelet használva vasalódeszkának… Becslések szerint ma már egymillió ember él a Holtak városában. Ők gondozzák a sírokat, és ha az elhunytak hozzátartozói megérkeznek a Holtak városába, az önkéntes „lakásfoglalókˮ diszkréten háttérbe vonulnak. És ez így megy immáron három generáció óta… Édes istenem!

Néptelen utca a Holtak városában, csak a szemét mutatja, hogy emberek laknak a környéken.

*

Délután rövid látogatás a gízai piramisoknál. Negyven évszázad történelem, nekem mégis (talán a Holtak városában tett gyaloglás miatt is) Shelley Ozymandiás című szonettje jutott eszembe. Hogy tudniillik ez az emberi nagyság mind mire jó?

„Egy messzi vándor jött, ki ős romok
Felől regélt: A pusztán szörnyü két
Nagy csonka láb áll. Arrább lágy homok
Lep egy kőarcot. Homloka setét.
(…)
A talpkövön kevély igék sora:
»Király légy bár, jöjj és reszketve nézz:
Nevem Ozymandiás, urak ura.«
Más semmi jel. A roppant rom körül
Határtalan szélesre s hosszura
A holt homoksík némán szétterül.ˮ

(Tóth Árpád fordítása. S csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy alig ejtettem ki a számom a vers címét, Jászberényi rögtön idézett is versből, nyilván angolul: „My name is Ozymandias, King of Kings, / Look on my works, ye mighty, and dispair!ˮ Nofene! Saját bevallása szerint fotografikus memóriája van…)

*

Január 28-án szétválik a társaság: Berta Ádám elgyalogol az Egyiptomi Civilizáció Múzeumához, Vörös István az Egyiptomi Régiségek Múzeumát választja, Jászberényinek és Forgách Andrásnak könyvbemutatója van a könyvvásárban, Pál Dániel Levente és én pedig interjút adunk. Bő egy órán át faggat a kérdező a Feketemunka kapcsán (Abdallah tolmácsol), érezhetően a kötet „szociális érzékenységeˮ tette rá a legmélyebb benyomást. Vajon miért nem csodálkozom? Állítólag a kormányzat nem meri megemelni a pita árát, ami már évek óta 1 egyiptomi fontba kerül. (Az Egyiptomban is dübörgő infláció hatására 1 egyiptomi font kb. 12 forint, nálunk, Erdélyben tehát nagyjából 10 bani lenne az egyiptomiak alapétele.)

*

Január 29-én már repülünk is vissza Pestre. Délelőtt viszont Abdallah még elvisz néhányunkat az Abdin Palotába. Itt székeltek az egyiptomi királyok, Mubáraknak is itt volt a rezidenciája, míg meg nem bukott. Láthatunk ember nagyságú ezüsttálcát, aranyozott Kalasnyikovot…, a kedvencem viszont a 95 darab nyitható-csukható alkatrésszel felszerelt svájci bicska:

Hát nem gyönyörű?!

A királyi palota hátsó bejáratával szemben, az utca másik oldalán lepukkant autójavító műhely. Én, a naiv ezt is le akarom fotózni (érzékeltetendő a kontrasztot az utca két oldalának épületei között). Igen ám, de egy javításra váró rendőrautó is volt a műhely előtt, le is fékezett rögtön egy öntudatos egyiptomi polgár, majd szólt a palota előtt posztoló kiskatonának, hogy a hülye turista fotókat készít! Később tudtam meg, hogy hatósági járműveket tilos fotózni. Kitörültem hát a fényképet, miközben a müezzin imára szólította az igazhitűeket a kopott Pepsi-reklám mellett álló minaret hangszórójából.

Fotók: Lövétei Lázár László