Pelenkás orvosok kezelik a koronavírusos betegeket

Nem, nem azért mert túl fiatalok.

Hirdetés

Senkinek sem könnyű ezekben a járvány sújtotta időkben, de az orvosoknak aztán kimondottan nehéz az élete. Legalábbis azoknak, akik a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt kórházakban teljesítenek szolgálatot. Főleg olyan körülmények között, hogy a kormány még a korábbi ígéreteit sem akarja betartani.

Éppen ezért a Sanitas egészségügyi szakszervezet néhány tagja tüntetett szerdán a kormánypalota előtt, és átadták Ludovic Orban kormányfőnek a panaszaikat tartalmazó listát.

Mint kiderült, az egyik legfőbb probléma az, hogy a fertőzés terjedésének megakadályozását szolgáló védőfelszerelés hosszas viselete iszonyúan megterhelő. Ezért azt kérik, hogy bővítsék az egészségügyi személyzetet, hogy ne kelljen akár hat órán keresztül is viselni.

Az egészségügyi személyzetnek az egész testet elfedő kezeslábas mellett több pár kesztyűt, több rétegnyi szájmaszkot, védőszemüveget, arcpajzsot és különleges csizmát kell viselniük. Ezeknek a föl- és levétele hosszú időbe kerül, de jobb helyeken egy orvos vagy ápoló legfeljebb két-három órán át viseli őket, mivel iszonyatosan izzad benne az ember, és már az kimeríti, hogy így bebugyolálva kell dolgoznia.

Romániában viszont az egészségügyi személyzet hiánya miatt akár kétszer ilyen hosszú ideig is viselniük kell az egészségügyi dolgozóknak őket.

Hirdetés

És mivel ennyire komplikált a védőfelszerelések levétele, ráadásul az orvosok szerint akkor fokozottabb a fertőzésveszély, amikor levetik a használt védőeszközöket, sok orvos és ápoló pelenkában dolgozik, és munka közben végzi a szükségét.

Emellett még az az apró kellemetlenség is bosszantja őket, hogy a kormány nem fizette ki mindenkinek a koronavírusos betegek kezeléséért járó veszélyességi pótlékot.

Hirdetés