Kedves Olvasók, a Mit csinál a magamfajta ezredfordulós generációs, ha helytörténet, helyi építészet után érdeklődik a maga módján? című újabb fejezete (előzőt lásd itt) következik: Pákei Lajos (1853-1921) neve nem ismeretlen a kolozsváriak körében, és ezúttal ő – a 19. századi polgári Kolozsvár egykori főépítésze – áll a középpontban.

Március 6-án a Vallásszabadság házában került fókuszba Pákei Lajos építészeti öröksége, ugyanis a Holnap kiadó gondozásában, Az építészet mesterei sorozatban az ő életművével kapcsolatos összefoglaló jelent meg, amit be is mutatott a kötet szerzőinek jelenlétében Gy. Dávid Gyula szerkesztő. A Vallásszabadság háza mint otthont adó intézmény már csak azért is jelentéses ennek kapcsán, mert Pákei Lajos unitárius család sarja volt, és amint azt a kötet fülszövegében is olvashatjuk,

„Pákeit megannyi templomtervezése révén az unitárius liturgia által igényelt centrális térszervezés erdélyi úttörőjeként tartjuk számon, s Erdély nagyjait idézik az általa tervezett emlékhelyek, köztük több, a Házsongárdi temetőben található síremlék.”

(Mint például Brassai Sámuel vagy Berde Mózes síremlékei.)

Kovács András művészettörténész, aki a könyvet méltatta az eseményen, pár érdekességre is felhívta a figyelmet Pákeivel kapcsolatosan, elsősorban a műemlékvédelmi és épületmegőrzési törekvései nyomán. Ma már ritkán kapnánk fel a fejünket, ha csupán annyit említenének meg egy épületről, hogy középkori, netán reneszánsz alapokon nyugszik, de közben átépítették – millió ilyen épülettel találkozunk Európa-szerte, leszűkítve azt akár Kelet-Európára vagy Kolozsvárra. Mondhatnánk: hát majdnem minden ilyen impozáns épületnek van legalább egy köve jó pár századdal azelőttről.

Pákei egy olyan épület – a Wolphard–Kakas-ház – feltárásához és részleteinek megőrzéséhez járult hozzá, amely előtt jó esetben többször elmegyünk, ha a város központjában járkálunk. A Wolphard–Kakas-házban (Fő tér 31., rögtön a Szentegyház utca bejárata mellett) jelenleg a Művészeti és Formatervezési Egyetem működik, régebb bank volt az alsó szinten, most a Diverta könyvesbolt és egy építkezési állvány. Eszünkbe nem jutna, hogy ez az épület mit rejt, és bejutni sem egyszerű, csak az újabb építésű, szürkés-okkeres homlokzatát látjuk kívülről.

A ház azonban mindenféle kincset rejt, amelyek az egykori reneszánsz polgárház emlékét őrzik. Sosem tudnánk, hogyan nézhetett ki, ha Pákei Lajos nem készített volna róla rajzokat és nem szorgalmazta volna a feltárását.

A Wolphard–Kakas-ház reneszánsz titkai között említhetjük például a Zodiákustermet,

amely Wolphard István matematikus és asztrológus terve volt eredetileg: szeretett volna egy olyan termet létrehozni, amelyben a kőboltozatok díszítőkövein az állatövi jegyek vannak kifaragva. Sajnos Wolphard István időnek előtte távozott az élők soraiból, így a következő tulajdonos, Kakas István fejezte be a terveket, bár jól megrövidítette a termet.

A tizenkét zodiákus helyett azonban csak tíz maradt – itt pár közülük megtekinthető –, közöttük pedig a Holló-csillagkép, valamint a saját címere is helyet kapott.

A korabeli csillagkép-ábrázolások különlegessége, hogy a Szűz és a Mérleg egy képen van, a mérleget mint eszközt mintegy a szüzet ábrázoló nőalak lábainál helyezve el.

A Holló képe egyértelműen a Hunyadi Mátyás előtti tisztelgés lenyomata.

Pákei Lajos azonban nem állt meg ennél: a Wolphard-házból saját villájába is átmenekített egy díszes elemet, ahogy más reneszánsz polgárházakból is. A Majális (Republicii) utca 37. alatt található Pákei-villa jelenleg a Pszichológiai Intézetnek ad otthont – szerencsére látogatható az épület, a kapui nyitva állnak, noha értelemszerűen térfigyelő kamerák is vannak kihelyezve. Ettől függetlenül szép és eklektikus látványt nyújt a citromsárga tornyos ház, amely szinte teljes egészében körüljárható.

A Pákey-villától lefele ereszkedvén, a Szamoson átkelve érdemes felkapaszkodni a Fellegvárra is. Építészünk a nagy középületek, templomok és síremlékek mellett szobortalapzatokat is tervezett, ilyen a Fadrusz János készítette Mátyás-szobor talapzata is, valamint az egykori Erzsébet királyné-büszt talapzata. A büsztöt már rég nem láthatjuk közszemlén, a talapzat azonban még a helyén áll, és erősen „beleolvad a tájba”.

A Fellegvárhoz köthető mindenféle urbánus legenda és furcsa történet közül az egyik személyes élményem egy régi ismerőstől származik, aki egyszer felhívta a figyelmem és elhívott, hogy menjünk fel „a Monuhoz”. Elmondása szerint a „Monu” afféle becenevévé vált az egykori műemléknek („monument”), és egy levedlett találkozó- és búvóhelyévé vált a városi fiatalság egy részének. Akkoriban még halmokban állt a napraforgómag-héj a talapzat előtt, jelenleg ilyen nincs, ellenben van rajta egy csomó falfirka és graffiti, a vízmosások és az odavezető töredezett lépcsők pedig eléggé nehezen megközelíthetővé teszik.

Miután a tavaszi sáros domboldalról lejöttünk, eltérünk a Malom (Gheorghe Barițiu) utcába, ahol a Pákei Lajos által tervezett nagy középületek sorát bővíti a jelenlegi Műszaki Egyetem épülete. Ez az Iparmúzeum és az Iparkamara egykori tanműhelyeinek adott otthont.

Ha jól megfigyeljük, visszaköszön a tipikus „pákeis” tetőzet formája – összhangban a Sétatér ikonikus épületeivel, a Kioszkkal és a Korcsolyapavilonnal.

Pákei Lajos munkásságáról gazdagon számol be a fent említett kötet, mi pedig megmutattuk, milyen apróságokat lehet még felfedezni, ami hozzá kapcsolható.

Semmihez sem fogható, amikor az ember még mindig végigsimíthatja ujjbegyével a 16. századi kőoroszlánt, vagy nekitámaszkodhat a Szent Mihály templom kertjének kerítéséhez.

Fotók: Sánta Miriám