Ott tartunk, hogy Románia Magyarország gondjaira bízna súlyos koronavírus-fertőzötteket

A konstancai kórházi tűzvész után Magyarország felajánlotta segítségét, amit Románia el is fogad.

Hirdetés

Bajban ismerszik meg a jó barát: Romániában olyan súlyossá vált az intenzív osztályok ágyhiánya, hogy arról folynak a tárgyalások, hogy miként szállíthatnak át Magyarországra súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzötteket. A felajánlás Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől érkezett a halálos áldozatokat követelő konstancai tűzvész után: Bogdan Aurescunak küldött részvétnyilvánító levelében azt írta, hogy amennyiben szükség van betegek ellátására, a magyar egészségügyi ellátórendszer kapacitásai megvannak, így Románia számíthat a magyarok segítségére.

Úgy tűnik, némi habozás után a román fél elfogadja a segítséget, az Europa FM ugyanis úgy értesült hivatalos forrásokból, hogy már folynak a tárgyalások a súlyos betegek átszállításáról. Elsősorban a határ melletti megyék kórházaiból helyezhetnek át betegeket, mivel az oxigénre kötött fertőzöttek szállítása nem lehetséges repülővel, így mentőautókat kell bevetni.

Hirdetés