Nagy felháborodást váltott ki az eset, mely arra mutat rá, hogy valami nem stimmel az igazságszolgáltatással és a törvényekkel.
Az ötszörös gyilkosságért elítélt Ion Turnagiunak élete végéig börtönben kellett volna maradnia, de jó magaviselete miatt kiengedték, és meg is lett a következménye. Alig egy évvel azután, hogy szabadon kisétálhatott a börtönből, felgyújtott egy 17 éves lányt. Érthető módon az eset nagy felháborodást váltott ki, és sokan felteszik a kérdést, hol hibázott az igazságszolgáltatás, hogy mindez megtörténhetett.
1993-ban, alig 18 évesen követte el az első gyilkosságot, amit újabbak követtek. Akkoriban a férfi vasút-állomásokon húzta meg magát, többnyire lopásból élt. Könnyen az emberek bizalmába férkőzött, így áldozatai éppen azok voltak, akik hátrányos helyzete miatt próbáltak segíteni rajta, befogadták vagy baráti kapcsolatot ápoltak vele. 1993 novemberében fogták el, miután a szörényvári állomáson leitatott, kirabolt és leszúrt egy férfit. Öt gyilkosságot sikerült rábizonyítani, ezért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az orvosszakértők akkor megállapították, hogy pszichopata, aki erős befolyással bír környezetére, történetét könyvbe is foglalták, több hírhedt romániai gyilkos esetével együtt.
Elviekben leghamarabb 2091-ben szabadulhatott volna, de a börtönben tanúsított jó magaviselete és „a morális értékekkel, a jogrenddel és a társadalmi együttéléssel kapcsolatosan kialakított korrekt attitűdje” (idézet a bírósági indoklásból) miatt mindössze 26 évet töltött le. Miután tavaly májusban szabadult, ugyanott folytatta, ahol abbahagyta. A megbánást tanúsító, a közösségi oldalakon is aktív Turnagiu ismét összebarátkozott egy férfival, aki családjába fogadta. Egy idő után azonban erőszakoskodni kezdett az illető 17 éves lányával. Miután feljelentést tettek ellene, bosszúból benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta a fiatal lányt. Ez múlt hét pénteken történt. A lány súlyos állapotban van, testének 90 százaléka megégett.
A sajtó azóta is foglalkozik a kérdéssel: hogyan történhetett meg mindez? Az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt személyek húsz év után kérhetik, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék őket, szigorú feltételek mellett. Az elítélteknek büntetésük ideje alatt mindvégig példás magaviseletet kell tanúsítaniuk, emellett a bírókat is meg kell győzniük arról, hogy képesek arra, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba – ez a szociopata Ion Turnagiunak nagyon jól sikerült. Szabadon bocsátását a börtön szakbizottsága kezdeményezte a Mehedinți megyei bíróságnál, a bírói testület pedig egyöntetűen úgy vélte, hogy az elítélt elegendő időt töltött börtönben ahhoz, hogy jó útra térjen. Korábban egyébként a szörényvári bíróság elutasította a szabadonbocsátási kérelmét, amit azzal indokoltak, hogy az elítélt 2014 óta tudatosan arra játszik, hogy mihamarabb szabadulhasson. Jó magaviselete nem jelenti automatikusan azt, hogy valóban megjavult, hanem csak azt, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy szabaduljon.
Az ügyről valószínűleg még sokat fognak beszélni, mert arra hívja fel a figyelmet, hogy valami nem stimmel a törvényekkel, amelyek lehetővé teszik az ilyen súlyos bűncselekmények esetében is a szabadlábra helyezést. Ezt a következtetést vonja le az egyik kolozsvári bíró, Cristi Danileț, aki rendszeresen kifejti a véleményét a román igazságszolgáltatásról. Szerinte a legnagyobb baj az, hogy formálissá vált az elítéltek szabadlábra helyezése. Különösen az úgynevezett büntetés-végrehajtási kompenzációs jogorvoslat idején, de azóta is rengeteg olyan rab szabadult ki, aki nem alkalmas arra, hogy visszailleszkedjen a társadalomba. A hiba tehát a törvénykezésben is keresendő, nem kizárólag az igazságszolgáltatásban.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.