// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Ön szerint találtak a rendőrök drogdílert az Electric Castle fesztiválon?

// HIRDETÉS

Ha a válasza nem, akkor gondolkodjon még.

Úgy tűnik, ma már nincs fesztivál kábítószer nélkül: a rendőrség a hétvégén a bonchidai Bánffy-kastélyban lezajlott Electric Castle fesztiválon is lekapcsolt egy dílert.

A beszámolók szerint vasárnap hajnalban az egyik színpad közelében értek tetten egy 38 éves kolozsvári férfit, amint éppen egy fehér porral teli műanyag zacskót adott át egy 35 éves, szintén kolozsvári férfinak.

Az utólagos vizsgálatok szerint

a zacskóban a 3MMC néven ismert pszichoaktív szer volt.

Az egyenruhások természetesen azonnal közbeléptek, megmotozták az árust, és további hét, fehér porral teli műanyag zacskót találtak nála.

Ezt követően természetesen az autóját is átkutatták, ahol további 62, porral teli műanyag zacskóra bukkantak – az alapos gyanú szerint nem porcukor volt bennük.

Vasárnap aztán egy bonchidai és két kolozsvári helyszínen is házkutatást tartottak, ahol találtak még egy műanyag zacskót, illetve egy tányért, amelyen két fehér porcsík volt.

Mellettük egy feltekert egylejes bankót is találtak

– mint közismert, a csővé tekert bankókkal szokás felszívni a drogot -, de nem csupán port, hanem zöld színű, növényi eredetű anyagot, rügyeket, valamint egy további tányért is találtak, amelyben fehér por volt, és az adagoláshoz használt kártya is mellette hevert.

A dílert természetesen őrizetbe vették, hogy a rendőrök és az ügyészek további szívélyes beszélgetéseket folytathassanak vele a szerek eredetéről.

Mint ismert, a rendőrség az elmúlt hónapokban kiemelten vadászik a fesztiválokon a drogdílerekre és -fogyasztókra, miután június elején a bukaresti SAGA fesztiválon két résztvevő vesztette életét drogtúladagolás miatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
Krónika

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro