Nem irigyeljük szegény Nelu Tătaru egészségügy-minisztert, aki amúgy orvosként arra kényszerült, hogy elmagyarázza a kormány politikai alapú döntését, amellyel a lazítások harmadik szakaszában a templomok belsejében zajló szertartásokat engedélyezte, a színházak kinyitását azonban nem.

A tárcavezető kedden este többek között azzal próbált érvelni, hogy míg a színház olyan, mint egy zárt szoba, a templomokban folyamatos a forgalom (mondjuk, az ortodox istenházákban lehet, hogy így van, de például a református templomokban nem igazán), és amúgy is, a színházakban csak nagyon ritkán ülhetnének a nézők, mert nehéz a szellőztetés.

Hogy ez a templomokra miért nem érvényes, nagy kérdés, hiszen ott is hasonló körülmények uralkodnak, és ugyanúgy maszkban, távolságot tartva lehet tartózkodni.

Az atombomba azonban csak ezután következett.

A miniszter szerint egy templom csak egy lakónegyedé, a színházba viszont az egész városból járnak.

Ami elvileg még igaz is lehet, csak hát az illető lakónegyed lakói nem csupán ott töltik a mindennapjaikat, elvégre nincsenek bezárva oda.

Rendszerint munkába járnak, buszoznak, villamosoznak, most már vendéglők vagy kávézók teraszaira is kiülhetnek, tehát ugyanúgy kijárnak a város más részeibe, és ugyanúgy elkaphatják a vírust.

De hát ez van, az államban államként működő ortodoxok kitoporzékolták a templomok megnyitását, és most el kell magyarázni, mitől egészségesebb a templomok zárt terében ülni, mint a színházakéban vagy a vendéglőkében.

Félreértés ne essék, nem a templomok megnyitása a gond. Hanem a színházakkal és vendéglőkkel szemben alkalmazott kettős mérce.