Nézze meg térképen a Székelyföldön áthaladó autópálya nyomvonalát!

Főleg a gyergyóiak örülhetnek, de másoknak is jó lesz. A magyarországi turistáknak mindenképp.

Hirdetés

Az A8-asnak nevezett, Marosvásárhelyt Târgu-Neamţ-cal összekötő autópálya ötlete már hosszú évekkel ezelőtt felmerült, aztán a jó öreg romániai totojázós, halasztgatós, elbonyolítós ritmusban most, 2021-re eljutottunk oda, hogy – ha minden jól megy – még idén elkészülhet a 211 kilométeres sztráda megvalósíthatósági tanulmánya. Nem merünk jóslatokba bocsátkozni, hogy mikor kezdik el építeni, netán mikor lesz járható az A8-as, mert ez teljességgel lehetetlen a romániai viszonyok alapján, az elképzelések alapján elvileg 2030-ig megépíthető a sztráda.

Addig is megmutathatjuk, milyen útvonalon, milyen településeket érintve halad át majd az A8-as autópálya a Székelyföld északnyugati részén.

Amikor Nyugat felől autózunk a Székelyföldre Kolozsvár irányából, Marosvásárhely alatt, Nyárádtőnél fordulunk be a Nyárád-mentére – ugyanígy tesz majd az autópálya is és Ákosfalváig nagyjából követi a jelenlegi kétsávos út vonalát. Ákosfalván azonban nem fordul le Balavásár felé, hanem Nyárádszereda irányába halad, hogy aztán Sóváradnál visszakanyarodjon a Kis-Küküllő völgyébe. Onnan már csak egy ugrás Szováta és Parajd, de a sztráda nem halad tovább Korond és Székelyudvarhely felé, hanem a Bucsin irányába fordulva kezdi a hegyi emelkedőt, majd Borzontnál éri el a Gyergyói medencét. Szárhegy és Ditró között áthaladva az A8-as Gyergyótölgyes felé veszi az irányt, majd ott lép át Neamţ megyébe és megy tovább Târgu-Neamţ-ig.

Mindez persze térképen is megnézhető, ide kattintva. A bekarikázott pontokon leágazásokat és csomópontokat építenek majd (az interaktív térképet a Hotnews rakta össze az Országos Autópálya-társaság legfrissebb adatai alapján).

Hirdetés