És persze számos egyéb tényező. A fiatal nők egyre tovább laknak otthon, a férfiak viszont kezdenek korábban felnőni.
Romániában több mint 2,2 millió 18 és 34 év közötti fiatal lakik a szüleivel, vagy ahogy mondani szokás: a mamahotelben. Ez természetesen elsősorban az egyre növekvő ingatlan- és albérletárak miatt van így, de a dolog ennél természetesen sokkal összetettebb.
A tendencia nem új keletű, az utóbbi tíz évben mindössze annyi változott, hogy egyre több fiatal nő lakik otthon, egyre kevesebb fiatal férfi veszi azonban igénybe a mamahotel szolgáltatásait. Ez persze még mindig nem azt jelenti, hogy számszerűen több nő él otthon, mint férfi: körülbelül minden második fiatal nő tesz így az említett korosztályból, miközben a tíz évvel ezelőtti 10-ből 7-ről 10-ből 6-ra csökkent a későn érő férfiak száma.
Elsősorban persze a magas ingatlanárak a ludasak, míg 20 éve körülbelül 66 átlagbér kellett egy lakás megvásárlásához, addig mostanra már legalább 70 (nem is beszélve az olyan dinamikusan fejlődő, okos, multikulti és egyre embertelenebb városokról, mint Kolozsvár, ahol egy lakásvásárlás lassan felér egy kisebb állam űrprojektjének költségeivel), tehát generációról generációra egyre nehezebb egy saját otthon megszerzése.
A másik tényező, ami beleköp a fiatalok levesébe, hogy egyre tovább tanulnak: nem elég, hogy sokkal többen végeznek egyetemet, de az egyetem után sokan mesteri, doktori képzésekre is járnak, hogy a majdani fizetésük nagyobb legyen. Ez viszont azt jelenti, hogy később állnak munkába, így nem futja albérletre, egy saját lakáshoz pedig nem tudnak bankhitelt felvenni, mert hiányzik az önrész.
Közben a fiatalok egyre később házasodnak: míg 1990-ben a nők átlagosan 21,3 évesen mentek férjhez, a férfiak pedig 24,8 évesen nősültek, addig manapság a nők 30 fölött, a férfiak pedig körülbelül 34 évesen mondják ki a jó esetben boldogító igent.
És persze az is közrejátszik, hogy a fiatalok körében egyre magasabb a munkanélküliség, vagyis ne kerteljünk: a lustaság és a kényelmesség is közrejátszik abban, hogy elég későn költöznek saját lakásba.
Plusz otthon anya főz, mos takarít, ami szintén sok gondtól megóvja a fiatalokat.
Így megy ez.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.