Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Nem haltak ki Ilie Bolojan úr, Nagyvárad polgármesterének dicsérői. A választók jelentős része egyetért, csodálja, sőt, imádja, ahogy a város ügyeit intézi.

Az is igaz, hogy a jelenlegi polgármester támogatói is elismerik: nem igazán a párbeszéd embere, a vérében, a génjeiben ott a tekintélyelvűség, nagyon kevéssé hajlandó figyelembe venni az ellenvéleményeket. De mindezeket megbocsátják neki, mert

más vezetőkkel ellentétben ő néha cselekszik is.

Másoknál több európai pénzt hoz be. Ugyanakkor számos adót is kivet a polgárokra. És íme, a városról (jó kérdés, a városról vagy a polgármesterről?) nagyon jó kép alakult ki országos szinten. Azt is mondják, hogy Nagyvárad Románia egyik legnyugatiasabb városa, ha nem éppenséggel az országos első helyezett.

Nyilvánvaló, hogy a más városokban élők nagyobbra tartják Bolojan urat, mint az általa már nem is tudom hány mandátum óta irányított város polgárai. Ugyanilyen biztos, hogy Bolojan úr nagyon szereti a dicséreteket is, a dicsőítéseket is és nagyon szívesen hallgatja az „ahogy ön mondta” refrént. Több mint biztos, hogy Bolojan úr már a zsebében tudhatja a következő mandátumot is, függetlenül attól, hogy hány fordulóban rendezik meg a következő helyhatósági választást és hány ellenjelöltje lesz. A Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezete gyenge, az eremdéeszesek lassulnak, a Bihar megyei USR-esek (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) pedig nem tudtak kilépni a szimpatikus fiúk kategóriából.

Ilie Bolojan úrról az országos sajtóban is jó kép alakult ki,

így nem csoda, hogy egy olyan igényes, vérszomjas és néha még józan ítélőképességűnek is számító újságíró, mint Cristian Tudor Popescu úr feketén fehéren azt írta, hogy a nagyváradi polgármester miniszterelnöknek is jó lenne. Csak az világos valamivel kevésbé, hogy mikor járt Popescu úr utoljára Nagyváradon, mikor látta azt de facto és nemcsak a sokat dicsért, de sok vitát is kiváltó Szent László (Unirii) térről készült képeknek köszönhetően, melyek naponta néhányszor megjelennek a Digi 24 televízió időjárás-jelentésében. Mert ezek a képek azt sugallják nekem, hogy a tévével verik át az embereket. Ráadásul nagyon szeretném, ha Cristian Tudor Popescu író és újságíró ne tévedne ugyanúgy, mint amikor Temesvár volt polgármesterét, Gheorghe Cihandu urat dicsőítette, aki most visszajáró vendég az Országos Korrupcióellenes Igazgatóságnál (DNA). De nagyon félek attól, hogy Popescu úr egy újabb tévedésre ítéltetett.

Ami engem illett, sokkal visszafogottabb vagyok Popescu úrnál. Egyszerűbben mondva, sok minden nem tetszik a „polgármesterünknél”. Szemére vetem a fentebb már említett tekintélyelvűségét, a párbeszéd kultúrájának hiányát, a mindentudás illúzióját, a fáraóságot,

az egyre nyilvánvalóbb kis ceauşescui tendenciákat,

azt, hogy a terveiben csak a jövő számít, ami – nem igaz? – ahhoz, hogy fényes, szép, grandiózus legyen, egy sor áldozatot követel, pillanatnyilag. Pénzbelit, erkölcsit, az adó- és illetékfizető polgár mindennapi komfortját érintőt.

Bolojan úr azt hiszi, hogy a nagyváradi polgároknak kötelességük lenne a jövő oltárán felfüggeszteni a jelent. Nagyjából ugyanúgy, ahogy a kommunisták is hitték. A nagyváradiaktól egyre gyakrabban követelik meg számolatlan kényelmetlenség elviselését annak nevében, hogy egy szép napon, nem nagyon lehet tudni, hogy mikor, sokkal jobb lesz. Bolojan polgármester látható büszkeséggel jelenti be, hogy tavaly 100 építőtelepet nyitottak (de ezek közül vajon most hányon zajlik ténylegesen munka és nem csak mímelik azt, hány rendelkezik jó hasznosság/költség aránnyal, hány ilyen építőtelep lépte már régen túl a befejezési határidőt?), és hogy az éppen elkezdődött évben tovább 170-et nyitnak meg.

A polgármester elismeri, hogy a helyiek ezt meg fogják szenvedni,

a városban rémálommá válik a forgalom (szó se róla, már tavaly is rémálom volt), azt is elismeri, hogy lennének megoldások a dolgok némiképp elviselhetővé tételére. Csakhogy azok pénzbe kerülnek és Bolojan úr elvből nagyon óvatosan bánik a közpénzzel. Ennek tudható be, hogy még a bolojani korona ékköve, a Szent László tér sincs rendesen kivilágítva, hogy a színház épületébe csak versenysportolói képességekkel lehet bejutni, hogy az ottani gond megoldására tessék-lássék készült, nyilvánvalóan befejezetlen kvázi járdákat alakítottak ki, melyek alapján felmerül az emberben a gyanú, hogy a polgármester és beosztottjai ortopédiára akarják küldeni a nagyváradiakat (de mit számít, hiszen a polgármestert sohasem láttam közelről egyetlen előadáson sem, ugyanis neki csak a téren tartott műsorokra van étvágya), hogy a tömegközlekedés az egyik leggyatrább az országban. Vagyis a villamosaink kicsik, szűkek, szinte mind second hand és azokra is sokat kell várni és mindez szintén Bolojan úr nagyjából két évvel ezelőtti értékes útmutatásai miatt, amikor a nagyváradiakon állt bosszút azért, mert a villamosvezetők törvénysértő sztrájkot tartottak. Logikus, nem?

Azt hiszik, a nagyváradi polgármester nem tudja mindezeket és sok mást?

Szó sincs róla! Bolojan úr nem Gabriela Firea, aki tagadta Bukarest szennyezettségét és amikor végül mégis elismerte, azt mondta a bukarestieknek, hogy ha nem tetszik, nyugodtan elmehetnek Jászvásárra (Iaşi) (nem általában a bukarestieknek, hanem az egészségügyi miniszternek mondta – a szerk.). Miközben sokkal jobb lenne, ha a főpolgármester asszony visszatérne Bákóba (Bacău) és az összes bajához. Bolojan úr úgy ismeri az összes hátrányát, mint a tenyerét. Adott esetben el is ismeri azokat. De a legkevésbé sem törődik velük. Mindig ugyanazt válaszolja változatlanul. Pillanatnyilag ez a helyzet, de a jövő fényes. Ahogy annak a kommunizmusban is lennie kellett volna. És nem tudom, hogy csinálja, de amikor Ilie Bolojan urat beszélni hallom, a pihenni küldött Nicolae Ceauşescu jut róla eszembe, aki egy adott pillanatban azt tanácsolta alattvalóinak, hogy a lakásokon belüli hideg ellen a híres plusz egy kabát a megoldás.

Tévedek? Igazságtalan lennék Bolojan úrral?