Mondanivalójuk: néha nézzünk tükörbe és ismerjük fel belső ellentmondásainkat, ahogyan a klip főszereplője is teszi.
Aktív időszakot tudhat maga mögött a Szintaxis zenekar, alig jelent meg novemberben első lemezük, azóta két új dallal is jelentkeztek, melyekhez videóklipet is forgattak. Legújabb, Másképp mondanánk című dalt Marton Zoltán komponálta, szövegét Bíró Hunor írta, rajtuk kívül a zenekar többi tagja, Székely Norbert (billentyűk), Fábián Lehel (basszusgitár) és Horvát Attila (dobok) működött közre a hangszerelésben.
A szerzők bevallása szerint arra akartak rávilágítani, hogy egy felgyorsult világban élünk, de ha visszavennénk magunkból egy kicsit, sokkal többet megértenénk abból, ami körülöttünk történik. Személyiségünk belső feszültségeit próbálja megragadni a videóklip is, melyet Kusztos Dávid rendezett, főszereplője Göllner Boróka színművészeti hallgató.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.