Nem csitul a háború Ukrajnában, a román hatóságok még több menekültet várnak

A kormány döntött arról, hogyan támogatják őket.

Hirdetés

A szomszédos Ukrajnában folytatódik az orosz invázió, ezért aztán a menekültek is egyre nagyobb számban indulnak útnak, erre pedig a környező országok is készülnek.

Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár elmondta, a bukaresti hatóságok még több menekültre számítanak, ennek nyomán növelik a számukra létrehozott táborok férőhelyeinek számát.

A határ mellett, a Suceava megyei Szeretvásáron (Siret) már két, egyenként 200 fő befogadására alkalmas tábort is létrehoztak, a szintén Suceava megyei Radócon (Rădăuți) is várja egy tábor a menekülteket, a máramarosszigeti, szintén 200 férőhelyes tábor egyelőre üres, Isacceán pedig sátorokat húztak fel.

Radócon kijelöltek egy iskolát, amely 500 személy befogadására alkalmas, itt elsősorban gyerekeket helyeznek majd el, mivel jobban fűthető.

Csak Suceava megyében eddig mintegy 3000 szálláshelyet ajánlottak fel önkéntesen, ebből 400 egy kolostorban található.

Arafat elmondta: az ukrajnai helyzet miatt még több menekültet várnak.

Az államtitkár arra is figyelmeztetett, hogy a háborús helyzet nem jelenti azt, hogy a koronavírus-járvány véget ért, igaz ugyan, hogy az esetszámok csökkennek, de ettől még az óvintézkedéseket be kell tartani.

Egyébként a kormány vasárnap délután sürgősségi rendeletet fogadott el a menekültek ellátásáról.

Azok, akik nem kérnek hivatalosan menedékjogot, az ideiglenes menekülttáborokba kerülnek, és teljes ellátásban (élelem, ruházat, higiéniai termékek) részesülnek,

beleértve az orvosi kezelést is.

A termékeket és szolgáltatásokat sürgősségi közbeszerzési eljárással szerzik be, a menekülttáborok működtetését pedig az egészségügyi minisztérium és a katasztrófavédelem költségvetéséből biztosítják.

A román államtól menedékjogot kérő személyek napi 20 lej értékű élelmiszeradagra, a nyári szezonban 135 lejes, a téli szezonban 200 lejes ruhapénzre jogosultak, ezen kívül napi 12 lejes támogatást kapnak személyes költségekre, például tisztálkodási cikkekre.

Hirdetés

Közben Ukrajnában tovább zajlik a főváros, Kijev és a második legnagyobb város, Harkiv ostroma, de egyelőre mindkét helyszínen tartják magukat a védők.

Vasárnap este elterjedt a hír, hogy Kijev körül bezárult az ostromgyűrű, de ezt az ukrán hatóságok cáfolják.

Az EU külügyminiszterei közben elfogadták az Oroszország elleni szankciós csomagot, amely értelmében az orosz bankok egy részét lekapcsolják a SWIFT nemzetközi bankközi tranzakciós rendszerről, emellett további szankciókkal sújtják az orosz pénzügyi érdekeltségeket.

Kitiltják az EU légteréből az orosz gépeket, betiltják az orosz háborús propagandát sugárzó Russia Today-t és a Sputnikot,

emellett pedig fegyvereket szállítanak Ukrajnának.

A háború már ötödik napja tart, és a jelek szerint nem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt Vlagyimir Putyin orosz elnök és stratégái elképzelték, hiszen az offenzíva nehezen halad, az ukránok keményen védekeznek, így a villámháborús tervek dugába dőlni látszanak.

Talán ennek tudható be, hogy Putyin – a nyugati országok „agresszív” nyilatkozataira hivatkozva – elrendelte a nukleáris arzenál készültségbe helyezését.

Amúgy orosz kezdeményezésre hétfőn várhatóan tárgyalások kezdődnek a két szemben álló fél képviselői között a Fehéroroszországban, a Pripjaty folyó közelében, de ezektől Volodimir Zelenszkij ukrán elnök saját bevallása szerint nem sokat vár.

 

Hirdetés