Harmincnégy orvos és patikus több ezer hamis receptet írt és számolt el, 1,6 millió lejes kárt okozott – jutalmul felmentették őket.
Hogy mit érdemelnek Romániában az olyan orvosok és gyógyszerészek, akik egymással összejátszva hamis vényeket állítanak ki és számolnak el, és ezzel több mint másfélmillió lejes kárt okoznak az államkasszának?
Nos, néhány évi jogi huzavona után felmentést és további nyugodt, kényelmes életet.
Legalábbis így járt az a 34 orvos és patikus, akik ellen még tíz évvel ezelőtt emeltek vádat csalás, hamis okiratok használata, vesztegetés és pénzmosás miatt.
Most viszont mindannyiukat felmentették.
Az ok: addig húzódott a per, hogy
A vád szerint az érintett orvosok és gyógyszerészek 4000 hamis recepttel verték át az egészségbiztosítót.
A módszer egyszerű volt: az orvosok megírták a 30 százaléktól 100 százalékig terjedő arányban ártámogatott vényeket olyan rendelések alapján, amelyekre sor sem került – olyan esetek is voltak, amikor elhunytak adatait felhasználva írták meg a receptet –, amelyeket aztán a patikusok elszámoltak az egészségbiztosító pénztárnál.
Az érintett gyógyszerészek még jutalmat is kaptak, hiszen mesterséges módon növelték a gyógyszertárak forgalmát, az orvosoknak pedig a vények értékének 3 és 5 százaléka közötti összeget csorgattak vissza értékes fáradozásaikért.
Igaz ugyan, hogy lebuktak, és tíz éve vádat emeltek ellenük, de a per hosszasan elhúzódott, a bukaresti törvényszék csak nyolc év után, 2020 decemberében hirdetett alapfokú ítéletet.
Amely már eleve nem volt túl szigorú: néhány esetben felfüggesztett szabadságvesztésről szólt.
Ezt követően a bukaresti ítélőtáblához került az ügy, amely már két éve húzta – egészen mostanáig, amikor arra hivatkozva, hogy a vádiratban szereplő bűncselekmények már elévültek, az összes vádlottat jogerősen felmentette.
Mit is mondhatnánk: parádés egy teljesítmény minden érintett részéről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.