Alacsony károsanyag-kibocsátású zónákat alakítanai ki a kormány a városokban, ahova fizetség ellenében léphetnek be bizonyos járművekkel. Hogyan előzhetjük meg a nyugat-nílusi láz nevű betegséget, amit szúnyogok terjesztenek? Egy román autószerelő kalandjai Hollandiában.
…ahová csak akkor lehet behajtani autóval, ha fizetünk. A hétfői kormányhatározat szerint bizonyos helyeken városokon belül korlátozni fogják a polgárok és cégek tulajdonában lévő, bizonyos kibocsátási határértékeket be nem tartó járművek közlekedését, más esetekben csak díjfizetéssel lehet behajtani.
Ez alól a honvédelmi, közrendvédelmi és közszolgálati intézmények járművei mentesülnek. Emellett a törvény rendelkezései nem vonatkoznak azokra, akiknek a lakóhelye vagy tartózkodási helye az adott területen van – derül ki a Fejlesztési, Közmunka- és Közigazgatási Minisztérium által kezdeményezett kormányhatározat-tervezetből.
A különleges övezetek szabályainak be nem tartását pénzbírsággal fogják büntetni - 300 lej az első szabálysértés, amelyet, ha nem fizetnek be időben, napi 500 lejes büntetést von maga után. A részletes törvénytervezet cikkelyeit és a járművek károsanyag-kibocsátási kategóriákra lebontott listáját az Economedia oldalán lehet megtekinteni.
Az Országos Közegészségügyi Intézet arra figyelmeztet, hogy a magas hőmérséklet és a heves esőzéseket követő hőhullámok kedveznek az olyan betegségek kitörésének, mint a szúnyogcsípés által terjedő nyugat-nílusi vírus. Az intézet egy sor ajánlást fogalmazott meg az emberek számára, hogy védekezzenek a vírusfertőzés ellen.
Azt ajánlják, hogy kerüljük a szúnyogoknak való kitettséget, és lehetőleg viseljünk hosszú ujjú felsőt, hosszú nadrágot, valamint használjuk szúnyogriasztó sprayt, testápolót, és szúnyogírtót a lakhelyünkön.
A ház körül minimalizálhatjuk a szúnyogok jelenlétét, ha szúnyoghálót szerelünk az ajtókra-ablakokra. Ezen kívül a ház körüli víztócsákat, az állóvizet/esővizet sem árt eltávolítani, leengedni, és nem jó kint hagyni a komposztot, szemetet.
A közegészségügy június 3-tól követi figyelemmel a nyugat-nílusi vírusos fertőzéseket, azóta Romániában egy bukaresti fertőzési esetről tudnak. A nyugat-nílusi lázszúnyogcsípéssel és vérrel terjed, állatról emberre terjedő betegség, amelyet emberről-emberre nem lehet átvinni. Legfőbb terjesztője az egyiptomi csípőszúnyog, a betegség terjedésében pedig a globális felmelegedésnek és a klímaváltozásnak nagy szerepe van. Tüneti kezeléssel lépnek fel ellene, jelenleg nincs védőoltás rá, a legfontosabb a megelőzés.
Nem mindennapi esettel találkoztak a holland rendőrök, amikor elkaptak egy 19 éves román állampolgárt lopott holmival az autó csomagtartójában, amit vezetett.
Az eset bejárta a holland médiát, miután az egész sztori szappanoperaszerűvé nőtte ki magát. A fiatal férfi autószerelő szeretett volna lenni, tagja is volt egy hollandiában élő román állampolgárokból álló Facebook-csoportnak, ahol a segítségét kérték egy javításhoz. A férfi a testvérével ment el megjavítani az autót, akivel borzasztóan összeveszett. Miután valahogy sikerült kicserélni az alkatrészt, a fiatalember a volán mögé ült, hogy tesztelje a kocsit.
Amikor a rendőrök megállították, a férfinél nem voltak az autó aktái – ezek a kliensénél voltak, ezen kívül pedig lopott holmi is volt a csomagtartóban, többek között rendszámtáblák, kulcsok telefonok. A rendőrség kérdéseire főhősünk azt válaszolta, hogy benzint lopni indult egy másik autóból, errefel letartóztatták.
Amikor a bírósági kihallgatáson elmondta ezt a történetet, először nevetve állították le a részletgazdag mesélést, hogy megkérdezzék: tudott-e arról, hogy a csomagtartóban lopott holmi van? A srác esküdött arra, hogy valóban nem tudta, mit visz a csomagtartóban, ugyanakkor elárulta, valójában miért is hazudott: szeretett volna börtönbe kerülni, mert még az is jobb, mint a folyton veszekedő testvérével egy fedél alatt lakni. „Legyen nekem is egy kis nyugtom” – tette hozzá. A férfi valójában paradicsomszedésből él Hollandiában, és autószerelőnek tanul, egész családja ezt a szakmát műveli.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.