Igaz, a bürokrácia is nehezíti a dolgot.
Bár a koronavírus-fertőzés súlyos formáiban szenvedő betegek kezelésében rengeteget segít a már kigyógyult betegektől kinyert, antitesteket tartalmazó vérplazma, továbbra sem tolonganak az emberek vérplazmát adni.
Egy felmérés szerint a kigyógyultak kevesebb mint 20 százaléka válaszolta azt, hogy minden további nélkül hajlandó vérplazmát adni.
Az elmúlt hónapban Romániában mintegy négyezren adtak összesen 6500 adagnyi plazmát.
Ebből több mint 3000 adagnyit már beadtak a betegeknek, 1500-nak az alkalmasságát vizsgálják, míg 2000 adag nem volt megfelelő.
A felmérés szerint a kigyógyult betegek 17 százaléka adna plazmát, 14 százalék egészségügyi okok miatt nem is tudna, 33 százalék azért, mert fél, ugyanakkor 36 százalék azért nem, mert a hatóságok nem nyújtanak megfelelő tájékoztatást az ügyben.
A hatóságok felelőssége meglehetősen nagy abban, hogy sokan nem tudnak vérplazmát adni: három érintett közül kettő ütközött különféle bürokratikus akadályokba.
Közülük 15 százalék azt mondta, nem is tudott kapcsolatba lépni a vérellátó szolgálattal, 35 százalékukat elutasították, 18 százaléknak sikerült kapcsolatba lépnie a vérellátóval, de nem kapott időpontot – így csak 32 százaléknyi érdeklődő tudott plazmát adni.
Ugyanakkor azoknak, akiknek sikerült, 29 százaléka kétszer vagy többször is adott már.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.