Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Új politikai ciklus kezdődik. Lehet vitatkozni az okokon, de ebben a kontextusban kevesebb relevanciával rendelkeznek: Klaus Iohannis csak valami csoda folytán veszítheti el az elnökválasztást. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) e győzelem farvizén és az USR–PLUS Szövetség (Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Párt – a szerk.) körüli lelkesedés csökkenését is kihasználva a kormányzás főszereplőjévé fog válni.

De mit nyer Románia a politikai helyzet e látszólagos tisztázódása nyomán?

Összefogunk, vagy továbbra is siránkozunk, hogy hol a fekete bárány, hol a Nyugat elhanyagolt gyermeke vagyunk? Az alábbiakban megpróbálom elkészíteni a vezetőinknek a következő időszakra szánt tanácsok leltárát, hogy ne érje őket – újra – váratlanul a bel- és főleg a külpolitikai valóságba való beleütközés.

Ha elgondolkodunk egy kicsit, az utóbbi év eredményei „figyelemre méltóak”, keserű értelemben: a nukleáris opció aktiválásának lehetősége tavasszal, az európai családjaik által kiközösített PSD-vel (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) és ALDE-val (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) (a PSD később az irányváltást követően visszatérhetett); a fekete-tengeri befektetések felborítása és Románia nettó energiaimportőrré változtatása; az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (EEM) meghosszabbítása, miközben a bolgár szomszédok arra készülnek, hogy megszabaduljanak ettől a tehertől; semmilyen előrelépés a Schengen-fronton; egy európai biztos elsőre történő sikeres jelölésének elpuskázása; a Trump-adminisztráció Lengyelországot közvetlenül támogatja, hogy bekerüljön a Visa Waiver-be, miközben mi sapkácskákat kapunk vigasztalásul; az 5G-s epizód körüli határozatlanság; a VW-beruházás elpuskázása. Ha olyan iskolában lennénk, ahol akkor kapunk maximális jegyet, ha valami monumentális ostobaságot mondtunk, most némiképpen büszkék lehetnénk. Azért mégiscsak itt lenne az ideje, hogy mással is kitűnjünk: komolysággal, munkával, a ténylegesen nemzeti projektek felfogásával. Íme, itt van 10 ötlet/tanács, melyeket reményeim szerint nem kell öt év múlva megismételni:

1. Az ország imázsa tényleg számít, ne képzeljük, hogy minden kormányváltáskor kapunk egy biankó csekket.

A pártos politikán túlmenően léteznie kell bizonyos vörös vonalak megértésének azzal kapcsolatosan, ahogy megjelenünk és a vitáinkat exportáljuk. Nincs szükség valamiféle paktum megkötésére, csak jóérzésre és nagyobb önmérsékletre. Túl sok kasszandránk van és túlságosan kevés érdeklődés a hosszú távú politizálás iránt. Amikor külföldre visszük a honi vitáinkat, azért mégiscsak próbáljuk meg növelni a szintet, emelni a tétet, bizonyítsuk be, hogy képesek vagyunk érvekkel ellentmondani egymásnak. Az összeesküvés-elmélet sem segít.

2. A benyomás számít és hatásokat generál.

Annyi számot mutathatunk be, amennyit akarunk, a közigazgatásban és politikában uralkodó zűrzavar nem emeli majd az ország-besorolásunkat, nem vonz majd több befektetést és nem fogunk kisebb kamatot fizetni. Néhány nappal ezelőtt egy romániai kötődésekkel rendelkező külföldi barátommal beszélgettem, aki azt mondta nekem, hogy sokkal jobban járnánk, ha kevesebbet tévéznénk és ha nem hagynánk eluralkodni a siránkozás és botrány kísértését. Igaza van: a stabilitás lelkiállapot és a mi feladatunk ilyennek megtervezni.

3. Legyünk napirenden, amikor számunkra előnyös, amúgy hallgatni arany.

Az utóbbi években egyre nyilvánvalóbb a különbség a romániai és a bulgáriai politikai stílus között. A déli szomszédok pontokat gyűjtenek és közel vannak ahhoz, hogy megszabaduljanak az EEM-től és egyetlen csúcspolitikust sem ítéltek el a mechanizmus bevezetése óta. Talán nekünk más elképzelésünk van. Lehet, nem gondoljuk, hogy tojástörés nélkül nem lehet rántottát készíteni, de az semmiképpen nem jó ötlet, hogy az összes falat teledobáljuk tojással. A bolgárok előrelépések nélkül lettek éltanulók, ami alapjában véve igazságtalanság Romániával szemben, de politikai lecke a vezető osztályunk számára, mely megmarad a diszkriminációval kapcsolatos siránkozásainál.

4. A nemzeti kotta meghatározása.

Nem tudom, hogy a normális vagy a boldog Románia az új nemzeti projekt, de az biztos, hogy országként újra felépíthetjük intelligens hazafisággal, néhány fogódzó meghatározásával, melyeknek nemcsak mi, hanem a partnereink is tudatában vannak. Kommunikálhatunk és finomíthatunk ötleteket, lehetnek vitáink a kívánatos államformáról, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, például, egy kivándorlás miatt kihaló ország problémáját.

5. Már nem engedhetünk meg magunknak túlságosan taktikus játékokat a külpolitikában.

A pillanatnyi előnyök nemzedékek munkáját kompromittálhatják. A nagykövetség jeruzsálemi „költöztetése-nem-költöztetése” és az ENSZ Biztonsági Tanácsán belüli nem állandó tagi pozíció elpuskázása után realistán kellene elemeznünk a nemzetközi intézményeken belüli profilunkat és meg kellene vizsgálnunk, hogy miként/milyen témákban indíthatnánk ellentámadást. Itt az ideje magunk mögött hagyni az amatőrséget és a kis téteken való játszadozást. És tartósan építkezni, kiszámíthatóságot kínálva a magunk részéről, ami értékes áru egy egyre illékonyabb világban.

6. Játsszunk intelligensen a nagyhatalmak közötti versengés korszakában.

A nagyhatalmak közötti kifinomult játék egyre bonyolultabbá válik, az AEÁ–Kína kereskedelmi háború és a transzatlanti feszültségek kialakulásával, amelyek a nemzetközi hatalmi játékban zajló szélesebb körű átalakulások jelei. Kelet-Európában, ahogy azt már látjuk, a vita nemcsak az orosz befolyásról és az alkalmazott hibrid háborús technikákról szól, hanem arról is, hogy miként kezeljük a kapcsolatot Kínával – az 5G technológiát, az infrastruktúrába és energiába történő befektetéseket. Ne várjuk, hogy mások határozzák meg az elsődlegességeinket és érdekeinket. Talán itt az ideje felfognunk, hogy egy vízió megfogalmazása kiváltja majd partnereink tiszteletét. Ez olyan pont, amelyben eltanulhatunk egy-két dolgot a lengyelektől. Románia azokban a korszakokban volt globálisan befolyásos, amikor jó közvetítő volt és megoldásokat kínált. Ez, persze, kevesebb belpolitikai zajt és a külvilágra történő erőteljesebb visszakapcsolódást feltételez.

7. Az alkalmas emberekre kell hangsúlyt helyezni.

Az utóbbi években túl gyakran voltak olyan képviselőink, akik talán nevetést váltottak ki belőlünk, de biztosan nem váltak a becsületünkre. Nemcsak a csúcsszintű politikusok minősége csökkent, de a tisztviselőké is. Annyira visszasírjuk Mihnea Constantinescut mindnyájan, akik ismertük (tavaly elhunyt elismert diplomata volt – a szerk.). Annyira szükség lenne hozzá hasonló vagy általa kinevelt emberekre. A felkészült emberek tisztelet, kiszámíthatóság és meritokrácia híján távoznak a rendszerből. Nemcsak a magánszektor lehetősége létezik, hanem a jól fizetett külföldi állásoké is. Nem vagyunk annyira jó helyzetben, hogy elkergessük a hozzáértőket. Ez az új kormányzat nagy kihívása: miként szabadulj meg a csókosoktól és őrizd meg a jó embereket.

8. A csapatoknak okosabbaknak kell lenniük a politikusoknál.

Sürgősen rehabilitálni kell a tanácsadóság fogalmát, mert minőségi tanácsok nélkül, akár kommunikációsak, stratégiaiak vagy más természetűek, a mieink változatlanul hibázni fognak és a következmények mindenkit terhelni fognak. Stratégiával és lefolyásuk alatti kommunikálással kiegészített közpolitikák nélkül az élet sivár és a válság és improvizáció érzése uralkodik.

9. A nagy témákról folytatott vita kultúrájának fejlesztése.

Elvárnánk, hogy regionális vezetők legyünk, de nem tesszük meg az erőfeszítést, hogy tartalommal töltsük fel ezt a nagy projektet. És az ambiciózus, a #GlobálisRománia iránt érdeklődő román szereplők bátorításának politikája nélkül. A társadalmon belüli különféle intellektuális források összefogása nem lehetséges olyan intézmények nélkül, melyek közvetítenek és bátorítják a párbeszédet, szerepet vállaló és hiteles emberekkel az akadémiai körökből, pártosságon túli civil szervezetek nélkül. Semmi sem szomorúbb annál, amit ezekben a napokban látunk az elnökválasztási kampányban: egymagukban, a kisebb-nagyobb buborékukban beszélő jelöltek, ami valójában a legjobb metaforája egy olyan országnak, mely mindaddig nem képes előrelépni, amíg úgy néz ki, mint egy bábeli torony. Függetlenül attól, hogy az elnök normális, boldog, vagy közeli lesz, jó lenne, ha ambiciózusabb lenne és megértené politikai mozdonyi és társadalmi energiát szolgáltató szerepét.

10. Románok döntéshozói tisztségekbe juttatása nemzetközi és európai szinten.

Nemrég jó híreket kaptunk Mircea Geoanával vagy Laura Kövesivel kapcsolatosan. Ez még mindig túl kevés, ha csak azt nézzük, hogy mit ért el Bulgária az utóbbi években: Krisztalina Georgieva a legjobb példa. Szükségünk van egy alaposan megolajozott mechanizmusra a legérdemesebb képviselőink nemzetközi színtéren történő támogatására, mert ez az egyik legjobb stratégia az ország-brand otthoni politikai hiúságokon túlmutató növelésére. A globális szintű olasz és spanyol hálózatok latin példák a „lehetségesre”: ha egy olasz vagy spanyol bekerül valamilyen pozícióba, annyi embert visz magával otthonról, ahányat csak képes. A „mieinknek” e téren is van még mit tanulniuk.