Jelen szöveg a Revista 22-ben megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Románia politikai pályájában az utóbbi 30 évben a társadalom szintjén következett be a legdrámaibb változás.

Emberek kritikus számában fejlődött ki a hit és eltökéltség arra, hogy aktív módon vitassák a társadalom érdekeire nézve ártalmasnak és Romániát az időben visszafordítónak tekintett hatalom döntéseit. Ez óriási előrelépés az 1990-es évekhez képest, amikor az elidegenedés és széles körben elterjedt tehetetlenségi érzés uralkodott. Akkor a kommunizmus által az államhatalomnak behódolásra kondicionált emberek túl nagy száma volt könnyen manipulálható. Ez volt látható 1995-ben a Caritas piramisjáték népszerűségében. Ezen kívül annak az évtizednek a meghatározó eleme volt még a bányászok többszöri megjelenése a fővárosban, a posztkommunisták ezt a posztkommunista átmenet által fenyegetett ipari csoportot használták fel bábuként és irányítható tömegként a nem kívánt változások szétzúzására.

A környezetvédelem felől érkeztek a rablóállammal szembeni hatékony szolidaritás első jelei. Hatékony szövetségek akadályozták meg egy nagy giccs (a Drakula Park) létrehozását Segesvár határában. És ennél még fontosabb volt a mozgósítás egy erős érdekek által támogatott ajánlat blokkolása érdekében, ami az Erdélyi-középhegységben továbbvitte volna a verespataki aranybánya-projektet.

A románokban fokozatosan oldódott a hatalom bírálatával szembeni félelem, ami a hosszú totalitárius korszakban alakult ki bennük. És mindez annak dacára, hogy a média az oligarchikus érdekek eszközévé vált, illetve annak ellenére, hogy 2004 után a lakosság óriási számban hagyta el az országot, a fiatal nemzedék legvállalkozóbb és legjobb szándékú tagjait is beleértve. Úgy tűnik, hogy a migráció – paradox módon – inkább erősítette, mint gyengítette a politikai részvételt, legalábbis a sorsdöntő pillanatokban. A korszerű technológia és az utazás könnyedsége a diaszpóra jelentős részének tette lehetővé, hogy mélyrehatóan megőrizze részvételét a nemzeti ügyekben, különösen a választások alkalmával leadott szavazatával.

A Macovei által kezdeményezett reformok

Az emberek elvárásainak növekedése szempontjából a legfontosabb előrelépésre talán az igazságügy területén került sor. A posztkommunisták megpróbáltak olyan jogi rendszert kialakítani, amivel bebiztosíthatják maguknak, hogy csak ritkán érheti büntetés a befolyásos és jól helyezkedő, az országnak óriási veszteségeket okozó súlyos csalásokban és korrupt tevékenységekben érintett alakokat.

Az EU az utolsó előtti órában fogta fel a veszélyt, amikor Románia csatlakozási feltételeiről tárgyalt. Következésképpen a mai napig tart az igazságügyi rendszer megfigyelése. Ám ennek gyenge hatása lett volna, ha a bírák és az ügyészek azon akaratára bízták volna, hogy semmibe vegyék a politikum önkényes ítéletekre vagy nyomozásokra vonatkozó nyomásgyakorlását. Az átfogó reformstratégia kidolgozásáért Monica Macoveié, a 2005 és 2007 közötti igazságügy-miniszteré az érdem, a reformok célja pedig célja az igazságügyi rendszer függetlenségének, hatékonnyá és felelőssé tételének megszilárdítása volt. A felháborodott parlamenti képviselők, akiknek sok veszteni valójuk volt a jogállamiság felépülése esetén, reagáltak és így aztán gyorsan félreállították.

Ennek ellenére létrehozott egy létfontosságú alapot és jól sikerült kinevezéseket segített elő, melyek szavatolták a reform folytatását. Amikor a politika és az üzleti élet addig érinthetetlen nagy nevei a börtönben végezték, jelentősnek bizonyult a nép tudatára gyakorolt hatás.

Az utóbbi négy évben újra le kellett folytatni a csatát, amikor Liviu Dragnea súlyos árnyéka vetült az országra. Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze kemény ellenfelének bizonyult azoknak, akik újra akarták politizálni az igazságügyi rendszert. Macoveihez hasonlóan nyílt megfélemlítéssel és hamis vádakkal szembesült, így akarták megakadályozni, hogy ő legyen az európai ügyészség első vezetője. De már világossá vált, hogy az igazságügyi rendszer bizonyos jelentős részeiben mély gyökeret vert a szakmaiság ethosza. A tisztségviselők amnesztiájáról és kegyelméről szóló siralmas törvénnyel, vagy a korrupcióellenes törvény semlegesítésével szembeni intézményi ellenállást békés, de hajthatatlan tömegtüntetések erősítették.

Ezeken a megmozdulásokon több társadalmi kategória vett részt, de a hivatásosok álltak az élen. A high-tech területeken, az igazságügyben és oktatásban dolgozók hajlandósága arra, hogy állást foglaljanak a magas szintű hatalmi visszaélésekkel szemben, komoly ország képét festette Romániáról a külföldi véleményvezérek szemében. Az elmaradottsággal kapcsolatos régi sztereotípiák egy része változni kezdett vagy teljesen el is tűnt.

Persze fekete bárányok is voltak, olyan egyetemi vezetők, mint például Andrei Marga és Tudorel Toader, akik szomorú helyet foglalnak majd el a történelemkönyvekben. Ezzel szemben a közelmúltban igazi sikertörténetnek bizonyult a szakmai kategóriák szerepe Románia politikai modernizálásában.

És az állam?

A PSD a hatalom feletti ellenőrzése megszilárdítására használta fel a kommunista időszak bürokráciáját. Az emberek meritokrácián alapuló toborzására és előléptetésére irányuló kísérletek még akkor is ritkák voltak, amikor a PSD ellenfelei az 1990-es évek végén rövid időre átvették a kormányzást. Adrian Năstase elutasította az EU kéréseit a közigazgatás szakmaivá tételére. Az EU-nak kis befolyása volt az egyre inkább a PSD-s kiskirályok ellenőrzése alá került helyi közigazgatásra, akik ezáltal nagy összegek haszonélvezőivé váltak az EU által átutalt pénzekből.

De a 2012 közepén, a hivatalába nemrég beiktatott Victor Ponta kormányfő és Băsescu elnök között lezajlott rémisztő hatalmi harc idején vált láthatóvá, mennyire megerősödött a bürokrácia. Sokak félelme ellenére az állam kulcsintézményei semlegesek maradtak egy feszült, a „paloták harca” által megterhelt nyár folyamán. A rendőrség és a hadsereg, az 1990-es évekkel ellentétben nem avatkozott be, ami a belügyek normalizálódásának volt a jele.

A titkosszolgálatok ügyködései gyakran váltak vitatémává az 1990-es években, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerepe a korrupcióellenes harcban nem volt mentes a kérdőjelektől. De a legtöbb félelemmel ellentétben a hírszerző szolgálatok megszűntek romboló szerepűek lenni az országos politikában. Nem igazolódott be az a félelem, hogy a NATO trójai falovat importál, amikor 2004-ben megengedte a csatlakozást a posztkommunista Romániának. Az tűnik az általános leckének, hogy az állam vitatott karjai stabilizálódnak és akár jól is képesek működni, ha optimális munkakerettel és energiáikat lefoglaló kihívásokkal rendelkeznek.

A pártok jelentik a gyenge láncszemet

Ironikus módon a versengő politikai pártok tettek a legrosszabb szolgálatot a fiatal demokráciának, mivel maximálisan megfosztották a valódi tartalomtól. E tekintetben a PSD nagy előnnyel vezet. Ez a párt írta meg az embrionális demokrácia szabályait, amely erkölcsileg lejáratta a politikát, az államot – néha nyíltan – kirabolni kész politikai osztály küzdőterévé változtatva azt. A választási törvényt úgy írták meg, hogy akadályozza a politikai megújulást és az elitek körforgását. A parlamenti normákat úgy találták ki, hogy a tranzakcionalizmust és az informális megállapodásokat segítsék elő, míg a képviseleti szerep kezdeti stádiumban maradt. A demokrácia második évtizede alatt egy erkölcstelen politikai osztály igyekezett maga alá gyűrni és lerombolni a független média jelentős részét, ez az óriási visszaesés sok tehetséges embert riasztott el ettől a foglalkozástól.

A PSD 1989 után nem volt képes kidolgozni egy hatékony kormányzási alternatívát. A volt kommunista tömbben zajló változások akadályozására vonatkozó küldetésének tejesítése során korlátolt és középszerű embereket vonzott magához. Az idegengyűlölet bevetése volt a legmerészebb lépése, de ez már nem működött, amikor 2016 után Liviu Dragnea másodjára is kijátszotta. 2018 októberében a választók többsége bojkottált egy népszavazást, melyet – állítólag – a hagyományos család megerősítésére írtak ki, valójában az volt a célja, hogy támogatást építsen ki egy törvény megkerülésével próbálkozó tekintélyelvű vezetőnek. Az EU, a nyugati befektetők és Soros György elleni brutális támadások előzték meg a PSD 46 százalékos támogatottságának 23 százalékra zuhanását a 2019. májusi európai parlamenti választáson. Meggyengült a párt vidéki és kisvárosi választók feletti ellenőrzése, a novemberi elnökválasztás után pedig kizárólag az ország déli részére szűkült.

A nyers manipulálást 2018. augusztus 10-én erőszak egészítette ki, amikor a diaszpóra bukaresti tüntetése elleni erőszakos csendőrrohamban sok demonstráló megsebesült. De úgy tűnik, hogy az 1990-es évekbeli elődjeivel ellentétben az akkori belügyminiszter (Carmen Dan), valamint a bukaresti prefektus (Speranţa Cliseru), akik engedélyezték az erőszak alkalmazását, bíróság előtt felelnek majd a tetteikért. A PSD legalább nem próbálta meg kiiktatni az ellenfeleit, mint ahogy az a jelek szerint Máltában történt, ahol a Munkáspárt válsága példázza a politikai baloldal betegségét egész Európában. A PSD újjászületése csak akkor tűnik lehetségesnek, ha opponensei megismétlik a múltban elkövetett hibáikat, melyek miatt a mandátumuk túl rövid volt.

A liberalizmus jegyében

Nem a liberálisok az egyedüli párt, mely magának követeli a reformeri szerepet, de ők a fő haszonélvezői a PSD visszaesésének. Hátrányuk a nem túl eltérő múltjuk, amikor egyes helyzetekben vezetőik egy része belement abba, hogy a közjavakat néhány befolyásos ember kezére juttassák. Az egyik legbefolyásosabb liberális politikus, Dinu Patriciu Románia leggazdagabb embere lett, miután jóval a valós ár alatt vásárolta meg az állami olajcéget csak azért, hogy aztán később sokkal magasabb áron adja tovább.

Ha a román liberalizmus megújulása az Európa többi részéből érkező támogatástól függ, akkor a jelek nem adnak okot túl nagy derűlátásra. Napjaink liberalizmusát már nem az egyéni szabadsággal és büntetlen ellenzékiséggel kapcsolatos eszmékkel társítják. Egyre inkább a jó nevelésben részesült és technokrata elitek apanázsává válik, melyek inkább egy nemzeti és közösségi identitás iránti kötődés korlátaitól mentes világot szeretnének. A személyes felszabadulás burzsoá identitása került hatalomra, védelmezői pedig megpróbálják elhallgattatni a személyes emancipáció egyre merészebb erőfeszítéseinek bírálóit.

Az illiberális liberalizmus már látható volt Romániában, ahol a PNL vezetői megmutatták, hogy képesek az államot felhasználni mindazok elhallgattatására, akik a politika alacsony standardjait bírálját. Ha a román liberalizmusnak lesz szerepe a politika és a kormányzás megtisztításában és újjászületésében, akkor azt életerős bírálóknak kell kiegyensúlyozniuk, akik készek büntetni, ha újra csalódást okoznak majd az etikai standardjai. Szintén elengedhetetlen lesz egy olyan államelnök, akik felkészült arra, hogy a nemzeti érdeket képviselje a csoport- vagy személyes érdek helyett.

A megoldásra váró gondok méretére tekintettel, még sok időnek kell majd eltelnie, mire normalizálódik, rutinná válik a romániai politika. A jövőre nézve a lakosság kiterjedt szegmenseinek a növekvő polgári szelleme kínálja a legnagyobb reményt. Románia csak akkor örvend majd produktívabb évtizedeknek, ha módosítani fogják a választási és más hasonló törvényeket, a melyek túl hosszú időszakra tették lehetővé rossz, korrupt gyakorlatok elterjedését.