// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Miközben a kormány fejesei sorra plágiumbotrányba keverednek, Iohannis elmondta, hogy a plágium rossz

// HIRDETÉS

Azt is mondta, hogy meg kell reformálni az oktatási rendszert, méghozzá mélyrehatóan.

Jópofa ez a Iohannis.

Mint tudjuk, a torzszülött koalíció nemzeti-liberális tanügyminisztere, Sorin Cîmpeanu épp a múlt héten mondott le plágiumvádak miatt, a szintén PNL-s miniszterelnök, Nicolae Ciucă pedig már januárban plágiumbotrányba keveredett, igaz, a jelek szerint az ő ügyét azóta is szorgalmasan próbálják eltussolni a háttérben. Erre Klaus Iohannis elnök úr egy hétfői egyetemi évnyitón odanyilatkozza, hogy szerinte zéró toleranciát kellene alkalmazni a plágiummal szemben, hiszen „nemcsak a romániai felsőoktatási rendszer és tudományos kutatás hitelessége forog kockán, de a jövőnk is demokratikus társadalomként”.

Azt is mondta, hogy az oktatási rendszer mélyreható reformjára van szükség, és olyan új oktatási törvényekre, amelyek e „mérgező jelenség” megelőzéséről és szankcionálásáról is gondoskodnak.

Ezek nyilván nem a Sorin Cîmpeanu által kidolgozott oktatási törvénytervezetek lesznek, hiszen azok éppen arra játszottak volna, hogy kihúzzák a csávából a plágiumbotrányba keveredett cimborákat, lévén hogy nagyon hamar elévülne egy-egy ilyen ügy.

Szóval miközben az általa beiktatott kormány fejesei sorra buknak le a másolt disszertációikkal, Klaus Iohannis arról értekezik nagy vígan egy egyetemi évnyitón, hogy hogy is kéne legyenek a dolgok egy normális országban.

Jópofa ez a Iohannis.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro