Egy Bihar megyei településen pedig még az ortodox templomban is lopták az áramot.
Hétfőn, egy marosvásárhelyi gazdákkal folytatott megbeszélésen Florin Barbu mezőgazdasági miniszter nagy bőszen kijelentette, hogy ő márpedig másnap elutazik Brüsszelbe, és ha nem sikerül kiharcolnia, hogy Románia idén is mentes legyen a helyes mezőgazdasági gyakorlat uniós szabályrendszerének (GAEC) 7-es és 8-as pontja alól, akkor az asztalra fog csapni, és kérni fogja az uniós mezőgazdasági biztos, Janusz Wojciechowski lemondását. Keddre alighanem jól letolták a főnökei, mert hirtelen megváltozott a narratíva. Itthon Marcel Ciolacu miniszterelnök, Brüsszelben pedig Barbu magyarázta el a sajtónak, hogy valójában nem azt mondta, amit egy nappal korábban mindenki hallott. Hanem az úgy van, hogy semmi asztalra csapás, meg lemondásra való felszólítás nincsen, ha mégsem sikerül kiharcolni a kért dolgokat, akkor Barbu maximum egy sóhaj kíséretében majd megjegyzi, hogy ha nem tudják a gazdák gondjait megoldani, akkor hazamehetnének ők, miniszterek, illetve az EU-s biztos is. Így is történt kedden a minisztertanács ülésén: nem volt se asztalra csapás, se lemondásra felszólítás, csak egy halvány megjegyzésféle a fent vázolt tartalommal. Szóval megmutattuk nekik, mint az elit öngyilkos alakulat a Brian életében.
Bihar megyében található Vaskoh (Vaşcău) városa, innen származik a következő hír. Az Electrica áramszolgáltatónak feltűnt, hogy jóval több áram fogy a településen, mint amennyit kiszámláznak, így aztán elrendelt egy kis vizsgálatot. A vizsgálat pedig kiderítette, hogy a városháza egyik ANL-tömbházának kazánházában, valamint a helyi ortodox templomban is lopták az áramot, vagyis a bemeneti vezetéket a mérőórát megkerülve csatlakoztatták a belső hálózatra. Sebastian Bursașiu helyi plébános azt állította, hogy nem volt tudomása a csalás tényéről, sőt azzal védekezett, hogy ha tudta volna, be se engedi a szakembereket, hiszen a templomhoz csak neki van kulcsa. Az ANL-tömbház melléképületeként működő, és a városháza által működtetett kazánház ügyében a polgármester nem kívánt nyilatkozni. A helyiek sem nagyon beszédesek az ügyben, mert félnek hogy a pap átkot szór rájuk. Mindenesetre, az Elecrica vizsgálata nyomán a rendőrség is büntetőeljárást indított.
Kedden délután összeütközött egy utasokat szállító busz és egy teherautó a Temes megyei Szentandrás községben. A balesetben összesen 18 ember volt érintett, heten megsérültek, de senki sem halt bele az ütközésbe. A katasztrófavédelem nagy erőkkel vonult a helyszínre, három tűzoltóautó és számos mentőautó mellett egy SMURD-helikoptert is a helyszínre küldtek. Az első információk szerint a teherautó meg akart fordulni a 69-es főúton, ekkor történt a baleset.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.