Kép: Veres Nándor

Megint hőbörögtek egy sort a mélyrománok az úzvölgyi katonatemetőben

Ezúttal a román hadsereg napja volt az ürügy.

Hirdetés

Nagyon rágerjedt a Nép Útja (Calea Neamului) egyesület elnöke, Mihai Sorin Tîrnoveanu az úzvölgyi osztrák-magyar katonatemetőre: mivel a legújabb fixa idea szerint ott román hősök nyugszanak – bár erre semmilyen bizonyíték sincs – vasárnap ismét oda szervezett románkodó megmozdulást.

Az ürügy a román hadsereg napja volt.

A rendezvényt annak ellenére szervezték meg, hogy a járványügyi intézkedéseknek megfelelően tilos a köztéri megemlékezések szervezése Hargita megyében.

És a Székelyhon szerint akárcsak a májusi összeröffenésen, amikor még a kijárási korlátozást is megsértették, a résztvevők nem tartották be a járványügyi szabályokat (megfelelő maszkviselés, távolságtartás).

Tîrnoveanu beszédében azt mondta: szerinte az RMDSZ célja eltávolítani a tavaly felállított román betonkereszteket és ortodox emlékművet, ezt azonban nem szabad hagyni. Kijelentésére a tömeg „Nem, nem, soha!” felkiáltással válaszolt. A szónok ugyanakkor arra kérte a környékbeli román falvak lakóit, hogy álljanak őrségben.

Hirdetés