// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Már megint csaknem 20 ezer disznót mészárolnak le Temes megyében a sertéspestis miatt

// HIRDETÉS

Néhány héten belül ez már a második nagy járványgóc a megyében.

Ezúttal a Smithfield cég temesligeti disznófarmján fedeztek fel egy nagy járványgócot a szakértők, ezért elővigyázatosságból 18 300 állatot kell leölni a sertéspestis miatt. A farmon összesen mintegy 42 ezer sertést nevelnek. Ez ráadásul alig egy hónbapon belül már a második nagy járványgóc, ami hatalmas kárt okoz.

Mi is megírtuk, hogy október első felében csaknem 40 ezer állat jutott hasonló sorsra; akkor a szintén a Smithfieldhez tartozó péreci farmon voltak hasonló gondok. Rövidesen kiderült, hogy egy közelben lévő másik disznófarm hanyag tulajdonosa a ludas a járvány újbóli elharapódzásában, aki nem szólt az illetékeseknél, amikor a sertéspestis felütötte a fejét a saját disznói között, inkább titokban elásta az elhullott állatokat. Ellene azóta már bűnvádi eljárás indult.

Ez azonban szemmel láthatóan nem akadályozta meg a járványt a további terjedésben.

Romániában egy hónap során átlagosan mintegy 300 ezer disznót szoktak levágni a fogyasztói igények kielégítésére – a múltkori és a mostani járványveszteség, a csaknem 60 ezer lemészárolt állat ennek megközelítőleg a 20 százalékát teszi ki.

Korábban egyébként már egy Arad megyei sertéstenyésztő is megkongatta a vészharangot, jelezve, hogy a sertéspestis miatt várhatóan tovább fog nőni az ország importfüggősége, ami már így is magas, így a sertéshús árának drasztikus növekedésére lehet számítani.

Ami persze a mostani válságban nagyon hiányzik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro