Lelkesek a Pfizergyerekek: már több mint nyolcezer 12 és 15 év közötti fiatal oltakozott

Eléggé leült az oltakozási kedv az országban, de a fiatalokról szóló adatok biztatóak.

Hirdetés

Hivatalosan június 2-ától kezdődően oltják Romániában a 12-15 év közöttieket a Pfizer/BioNTech vakcinával, és az oltáskampány nyilvántartása szerint a rajt meglehetősen biztatóra sikeredett.

A friss adatok szerint az azóta eltelt napokban már 8500 12 és 15 év közötti fiatal kereste fel az oltópontok valamelyikét. Ennél is jobban néz ki a következő adat: a 12 és 19 év közötti korosztályból már 123 500-an kaptak vakcinát.

Mint ismeretes, a 12 és 15 év közöttieket természetesen kizárólag szülői beleegyezéssel oltják be – az űrlapot itt lehet letölteni –, és a kampányfelelősök arra is felhívták a figyelmet, hogy a szülőknek el is kell kísérniük a gyerkőcöt a kiválasztott oltópontra.

Az elmúlt 24 órában egyébként 58 102 személy oltatta be magát, de közülük csak 15 249-en kapták meg az első oltást – ez a legkisebb szám az oltáskampány kezdete óta. Így most ott tartunk, hogy 4 440 483 személy kapott legalább egy oltást, 3 798 457 jelentkező (a lakosság 19 százaléka) már túl van az emlékeztetőn is.

Hirdetés