Koronás vagyok. Te is? Akkor csapassunk egy menő tolókocsis versenyt a kórházfolyosón! (VIDEÓval)

Gondolta két koronavírus-fertőzött a giurgiui kórházban és meghajtották a kerekesszéket, mint szódás a lovát.

Hirdetés

Nem igazán volt kétségbeesve a Giurgiu megyei kórház két páciense attól, hogy elkapták a vírust, amelytől gyakorlatilag egy egész bolygó retteg, olyannyira, hogy mókázni is maradt kedvük. Kimentek hát a Covid-19-betegeknek fenntartott részleg folyosójára és egy jókora tolókocsiversenyt rendeztek, amit több koronás társuk élőben szemlélet, egyikük pedig videóra vette, és feltöltötte a Facebookra.

A kórházi személyzetnek persze eléggé elgurult a gyógyszere, amikor meglátták mi zajlik, az ügyben belső vizsgálat indult, és a megyei rendőrség is nyomozásba kezdett.

A pácienseknek ugyanis nem lett volna szabad elhagyniuk a kórtermüket sem, nemhogy tolókocsiban randalírozni.

A kórház vezetése egyébként nem volt hajlandó elárulni a Digi24-nek, hány koronás beteget ápolnak, de a felvétel tanúsága szerint legalább öten vannak a részlegen.

A személyzet egyébként érthető járványügyi megfontolásokból nem tartózkodik permanensen a betegeknek fenntartott „vörös zónában”, oda csak akkor mennek, ha el kell látni őket, így nem tudtak azonnal közbelépni.

Hirdetés

Bár nem árt egy kis jókedv ezekben a nehéz időkben, könnyen lehet, hogy Hamilton és Räikkönen megüti a bokáját a folyosófutam miatt.

Hirdetés