Itt gyógyulnak meg a legnagyobb arányban. Eközben Medgyesen meghalt az első romániai beteg, akinek nem jutott hely az intenzíven.
A kolozsvári járványkórház a legjobb romániai egészségügyi intézmény, ahol covid-betegeket látnak el, közölte a Kolozs megyei tanács az egészségügyi minisztérium nemrégiben készült felmérésére hivatkozva.
Ebben a kórházban a járvány kezdetétől mintegy 3600 beteget kezeltek, közülük 64-en haltak bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe. Ez 1,8 százalékos halálozási rátát jelent, ugyanez a mutató országos szinten 3,1 százalék.
Ioan Mureşan kórházigazgató azt mondja: a teljesítményük titka az esetek súlyossá válásának megelőzése, vagyis el kell kerülni, hogy a betegek az intenzív ellátásra szoruljanak. Figyelnek a személyzet megfelelő felkészítésére is, ráadásul új alkalmazottakat is felvettek az utóbbi időszakban, a laboratóriumokban pedig gyakorlatilag megállás nélkül folyik a munka.
A kolozsvári járványkórházban 214 ágyat különítettek el a fertőzöttek kezelésére, intenzív osztályon 20 ágy van. Az itt elhunytak átlagéletkora 72 év, csak egyetlen, 50 év alatti személy halt bele a betegségbe.
Medgyesen meghalt az első romániai beteg, akinek nem jutott hely az intenzíven
Pénteken meghalt egy 65 éves covidban szenvedő férfi Medgyesen, mivel helyhiány miatt nem tudták idejében átszállítani az intenzív osztályra. Ez az első ilyen eset Romániában, amikor nem jut hely egy betegnek az intenzíven. A férfi több más betegségben is szenvedett. Szerdán került kórházba, azóta állapota súlyosbodot, oxigént is kapott, de nem tudták megmenteni az életét. A medgyesi kórházban egyébként nem is működik covid-betegeknek szánt intenzív osztály (hétfőtől akartak beüzemelni két vagy három ilyen ágyat), máshová kellett volna szállítani a súlyos eseteket. Csakhogy Erdély-szerte megteltek az intenzív osztályok, egyetlen megyében sincs már szabad hely.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.