// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Klip-premier: Tudják, mi az a Jakka moró? Ha nem, A Csajod elmagyarázza (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Vagy majdnem. Méghozzá pörgős fánki rakenroll ritmusra.

Persze, nem a te csajod, izé, az Ön barátnője, kedves Olvasó, hanem az a kolozsvári bázisú zenekar (Szőcs Tamás – ének, gitár; Sentes István-Zsombor – basszusgitár; Lőcsei Zsolt – dobok; Láng Tibor – gitár), amelynek humoros nevével való (szó)játszadozás már szinte közhelyszámba megy szerkesztőségünkben, és amely idén augusztus óta, amikor első kislemeze megjelent, gőzerővel nyomul a színpadokon és a médiafelületeken.

Harmadik videoklipjük annak ellenére rendesen felrázza a délelőtti politikai katyvaszba belefulladó szerkesztőt, hogy komponált sztori (lásd itt meg itt) helyett „egyszerű” koncertfelvétel: egyrészt remekül pereg a funky rakenroll, másrészt jó ideig elrágódik azon, hogy vajon mit is jelent a nóta címe? Az a bizonyos Jakka moró. A srácok nem sokat árulnak el róla: annyit megtudunk, hogy van egy főszereplő, aki a sztori elején inkább a kanapét nyomná odahaza, ha tehetné, de persze közbeszól a karma (a Jakka moró?) és hősünk mégis kilép a homályba, majd be egy kocsmába (ahol „festményt rajzol a penész a falra”), ahol persze meglátja őt, aki a sírját ássa… Na de nem spoilerezünk tovább. Itt a nóta, tessék, szívből ajánljuk, és igen, ha péntek vagy szombat este bulizni menne valahová, kedves Olvasó, öltözködés, sminkelés közben feltétlenül ajánljuk. Tánclépésekben fogja elhagyni a házat. És persze, a Jakka moró valahol várni fogja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro