Klaus Iohannis elvesztette a magyar közösséget

Jelen szöveg az Observator Cultural oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség (is) adta.

Meglepő az érdeklődés hiánya azon számok iránt, melyek az elnökválasztás térképét rajzolják meg az erős magyar többségű megyékben. A részvételi arány Hargitában 22,86, Kovászna megyében 25,86 százalékos volt. A legalacsonyabb értékek az országban. A számok megdöbbentőek, hiszen öt évvel korábban ellentétes volt a helyzet. 2014-ben Hargitában 79,78 százalék volt a részvétel, a legmagasabb az országban (meghaladva a Szeben megyei 79,48 százalékot) (Klaus Iohannis Szeben megyei – a szerk.), Kovászna megyében 77,95 százalék. A két erős magyar többségű megyében a választók nagyjából 80 százaléka Klaus Iohannisra szavazott. Mi generálhatott ekkora frusztrációt, hogy egy egész közösség viselkedését felborította?

Klaus Iohannis szembenállása a magyarok jogaival

A magyar választók Klaus Iohannis melletti kiállásának ahhoz lehetett köze, hogy az elnökjelölt az egyik nemzeti kisebbséghez tartozik. Teljesen természetes volt tehát a feltételezés, hogy identitása érzékennyé teszi a kisebbségek témái iránt. Elképzelhetőnek tűnt, hogy a Romániai Németek Demokratikus Fórumának volt elnökeként ismeri a kisebbségi kérdéskört; továbbá szimpátiával viszonyul az igények érvényesítése iránt. Márpedig a romániai magyarok reménye nem sokkal azután össze is omlott, hogy az új elnök megkezdte mandátumát. 2015. április 17-én magyarázat nélkül törölték az Elnöki Hivatal honlapjáról Klaus Iohannis együttérző és a helyzet ismeretéről tanúskodó, az RMDSZ kongresszusához intézett üzenetét. Ebből idézek: „Sok meg nem oldott ügy maradt, a nemzeti kisebbségeknek a törvény által biztosított jogok effektív tiszteletben tartására, de a nemzeti identitásuk védelmére és érvényesítésére vonatkozó jobb garanciák igényére is vonatkozó célkitűzéseket illetően”; „Mind a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását vagy bővítését, mind a régiók körvonalára vonatkozó jelentős döntéseket csak úgy lehet elérni és megszilárdítani, ha kommunikációs csatornák nyílnak és maradnak fenn a román politikában meghatározó összes politikai párttal.” Az elnök állításai választ adtak a magyarok és politikai képviselők számára érzékeny kérdésekre.

Az elnöki tanácsadó által 2015. április 17-én, Kolozsváron, az RMDSZ kongresszusának tagjai előtt felolvasott rövid szövegből „kifelejtették” e kulcsfontosságú gondolatokat. Ez

olyan volt, mintha Klaus Iohannis megtagadta volna a közzétett üzenet központi gondolatait:

a törvény által biztosított jogok effektív be nem tartása, bizonyos célkitűzések megoldatlansága, a regionális határok olyan módon történő kijelölése, hogy a magyarok egy „saját tartománnyal” rendelkezzenek. Románia elnöke soha többé nem tért vissza ezekre a témákra. Egy másik, a 2019. áprilisi RMDSZ-kongresszushoz intézett üzenetében Klaus Iohannis megjegyzéseiben udvarias volt, a szemrehányások pedig (különösen az ország európai státuszának a kormánykoalíció RMDSZ általi támogatásával történő veszélyeztetése miatt) csak közvetettek – és indokoltak voltak. De nem szerepeltek olyan utalások benne, melyekkel éreztette volna a magyarokkal, hogy elismeri a félelmeiket.

A 2015-ös üzenet közzétételének és törlésének sutaságát, vagy a 2019-es üzenet hűvös tartalmát egy „elviselhető” politika logikája mentén érthetőnek lehet tekinteni. Ez viszont nem érvényes a magyarok egyéni és közösségi életére közvetlenül hátrányos hatást gyakorló törvényhozási ügyekbe történt beavatkozásokra.

Klaus Iohannis az Alkotmánybíróságon támadta meg azon rendelkezések nagy részét,

melyek az új közigazgatási törvénykönyvben érintették a nemzeti kisebbségeket. Ezek leginkább a magyarok számára voltak fontosak, ezért sokkal inkább „magyar jogoknak” tekintik őket. Az elnök megtámadta a közhatóságoknak azt a kötelezettségét, hogy biztosítsák az anyanyelv használatát, szavatolják az utcák, terek, parkok nevének kétnyelvű feliratozását, a kisebbségek nyelvét ismerő személyeket alkalmazzanak a lakossággal érintkezést feltételező állásokba és más hasonló jogokat tegyenek lehetővé azokon a településeken, ahol a kisebbségek aránya meghaladja a 20 százalékot. Különben ezeket a jogokat a jelenlegi közigazgatási törvény is szentesíti, az említett törvénykönyv semmi mást sem tesz, csak átveszi, esetleg részletesebben leírja a szóban forgó jogokat. Az új közigazgatási törvénykönyv tervezetének az amúgy szintén megtámadott törvénnyel szembeni egyik újdonsága az a lehetőség, hogy a helyi hatóságok még akkor is dönthetnének a kisebbségi nyelvek közigazgatásban történő használatáról, ha azok aránya nem éri el a 20 százalékot, amit a Románia által ratifikált európai jogrend is tartalmaz.

Klaus Iohannis viselkedésével hozzájárul a magyar közösség elidegenítéséhez.

Az elidegenedés amúgy is, az ő hozzájárulása nélkül is előrehaladott állapotban van. Egy 2013-as (tehát az első elnöki mandátuma előtti) tanulmány szerint az erdélyi magyarok szubjektív módon szorosabban kötődnek a határ mindkét oldalán lévő „magyarsághoz”, mint a román államhoz. Az erdélyi magyarok 95 százaléka üdvözli a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségét, 72 százaléka a FIDESZ-t tartja az erdélyi magyarság érdekei legjobb képviselőjének, a magyarországiak a legnézettebb televízióadók. A magyar háztartások 26,5 százalékában van legalább egy személy, aki Magyarországon dolgozik. Ilyen körülmények között elképzelhető lenne, hogy a magyarok közelebb érezzék magukhoz a bukaresti politikusokat, mint a budapestieket? Előbbiek sértegetik és rendszeresen zaklatják őket, utóbbiak védelmet és lehetőségeket nyújtanak nekik. Egy egységesebb nemzeti társadalomhoz energikus politikára lenne szükség. Vajon nem éppen az elnöki intézménynek van felelőssége egy ilyenfajta cél meghatározásában és támogatásában?

Országprojekt magyarok nélkül?

Ion Iliescu első mandátuma óta egyetlen másik elnök sem támogatott egy, már megszerzett kisebbségi jogok elleni támadást. Bizarr és nehezen érthető Klaus Iohannis ismételt fellépése azon jogok erodálása céljából, melyekre elsősorban a magyaroknak van szükségük. Nem lehet érv és még kevésbé indoklás az a felvetés, hogy Iohannis ellenfelet látott az RMDSZ-ben, mert a Szövetség támogatta a PSD katasztrofális politikáját. Ráadásul az állam és társadalom közötti közvetítői hatásköre arra kötelezte volna az elnököt, hogy felhívja a figyelmet a magyarok hatóságok általi szisztematikus zaklatására. A román közvélemény el sem tudja képzelni, milyen gyakran megsértik a közhatóságok a magyarok identitását védő törvényeket. A „magyaroknak szóló” jogállamiság ezen tagadásában az ügyészek és a bírók szintén szisztematikusan együttműködnek.

El kell ismerni Klaus Iohannis elnök tartalmi harciasságát Románia európaiasítása és az Észak-atlanti Szövetség védőernyőjének fenntartása mellett. Az oktatásra és más témákra vonatkozó kezdeményezéseinél ez tűnik a leghitelesebb országprojektnek. Márpedig úgy tűnik,

a magyarok eltűntek ebből a projektből.

Talán hasznos lenne, ha figyelmét arra a szerepre fordítaná, melyet a hírszerző szolgálatok játszanak a ma még csak hideg háborúban, ami szembeállítja egymással a román államot és a magyarokat. Az elnök javasolja a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatóit és ő nevezi ki a helyetteseiket is. Következésképpen Klaus Iohannisnak közvetlen felelőssége van a magyarellenes sovinizmus, a Securitate intézményes ideológiájának felszámolása terén, ami átadódott a SRI-nek és a társszerveknek, amikor volt szekus tisztekkel töltötték fel azokat. Mivel a magyar közösségtől eltekintve nem létezik európaiasítás, az elnöknek választ kell adnia ezekre a kihívásokra.