A Román Állami Vasúttársaság pedig kiadott egy bájos közleményt arról, hogy kánikulában nem árt a víz.
Bár a magyar diákok szempontjából megint csak igen felemás lett az idei érettségi, különösen a román nyelv és irodalom írásbeli körül kialakult mizéria kapcsán, mégsem lettek olyan rosszak az eredmények. Mint ismeretes, többek között éppen Kolozs megyében, és egy Bihar megyei iskolában nem jelölték meg a magyar és egyéb kisebbségi diákok munkáját. Ennek ellenére – persze ez nem kimondottan a román írásbelire vonatkozik, hanem az összes vizsga átlagára – éppen Kolozs megyében lett a legjobb az eredmény: az ottani diákok 88,9%-ka teljesítette sikerrel a megmérettetést, de Galac (88,5%), Brăila (87,5%), Bákó (87,9%) és Brassó megye (87,4%) vizsgázói is kitettek magukért. Az erdélyi megyék közül Hargita (63,5%), illetve Kovászna (73,6%) és Szilágy megye (75,2%) ért el gyengébb eredményt. Az országos átmenési arány 76,4% volt, ami az elmúlt tizenöt év legjobb eredménye. Az esetleges óvásokat a hétfői nap folyamán lehetett benyújtani.
A Román Állami Vasúttársaság (CFR) nem arról híres, hogy az elvárások, vagy a saját menetrendje szerint teljesítenék az igényeket, ellenben időnként képesek egészen bájos módon felvilágosítani a mélyen tisztelt utazóközönséget az évszak aktuális tudnivalóiról. Most például kedvesen elmagyarázták, mi az az egy dolog, amit feltétlenül vigyen magával, ha román vonaton utazik kánikulában: víz. Minimum egy palack vizet tegyen be a poggyászába. Ugyanis a román vonatokat – most figyeljen – nem arra tervezték, hogy extrém hőmérsékletben is jól teljesítsenek, így előfordulhat, hogy a klíma működése nem lesz kifogástalan a kánikulában. Akinek az egészségi állapota megkívánja, az hozza magával a gyógyszereit – teszik hozzá az értékes útmutatásban. Ez kábé annyit jelent, hogy jóra ne számítson, ha a CFR járataival utazik, különösen most, hogy még az extrém kánikula is befigyel. Menjen inkább autóval. Vagy gyalog.
A hivatalos bejelentések szerint tíz, de a valóságban valószínűleg még több járatát rörölte e román Tarom légitársaság, így kisebb káosz tört ki a bukaresti a Henri Coandă repülőtéren. A légitársaságok már a koronavírus-járvány óta személyzethiánnyal küszködnek, ez pedig az utóbbi időben egyre több késéshez, járattörléshez vezet. Értesülések szerint a Tarom példátlan járattörléseihez is az vezetett, hogy a pilóták sorozatban jelentettek beteget. A légitársaság közleményében jelezte, hogy ilyen rövid idő alatt nem tudták pótolni a hiányzó személyzetet. Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter ahelyett, hogy csinált volna valamit, felszólította az állami Tarom vezetőségét, hogy csináljanak végre valamit. A miniszter átszervezést sürget a légitársaság háza táján, leszögezve, hogy nincs szükség azokra az egyénekre, akik nem járulnak hozzá a Tarom zavartalan működéséhez. Mondjuk ennek a bizonyos átszervezésnek az egész ország hasznát látná már jó ideje.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.