Most a német rendőrök kapcsoltak le egy drogos román sofőrt.
Mármint ezt mondja a statisztika. Bronzérmes dolgozók vagyunk, az átlag felett teljesítünk.
Az Eurostat kimutatása szerint tavaly az uniós országok 20 és 64 év közötti munkavállalói hetente átlagban 37,5 órát dolgoztak, ám jelentős eltérések vannak ezen a téren a tagállamok között. A heti munkaórák száma Görögországban (41 óra), Lengyelországban (40,4), illetve Romániában és Bulgáriában (egyaránt 40,2) volt a legnagyobb. Ha valaki kevesebb munkára vágyik, akkor számára Hollandia lehet az ideális célország heti 33,2 órával, esetleg Németország heti 35,3 órával vagy Dánia heti 35,4 órával. Románia élen jár az EU-ban a részmunkaidőben foglalkoztatottak heti munkaidejét tekintve is: a listát Svédország és Románia vezeti 26,4, illetve 26,2 órával, és Portugália zárja 18,6 órával. A munkavállalókkal és önálló vállalkozókkal kapcsolatos statisztikák összehasonlításából kiderül, hogy az alkalmazottakkal rendelkező önálló vállalkozók dolgoznak a legtöbbet hetente, 47,5 órát, őket az alkalmazottakkal nem rendelkező önálló vállalkozók követik 40,7 órával, az alkalmazottak munkaideje pedig 36,7 óra.
Ki nem találná, hogy mivel gyanúsítják a bukaresti Marius Nasta tüdőgyógyászati intézet több orvosát. Valószínűleg jól tippelt, az alapvetően életmentéssel és gyógyítással foglalkozó urak és hölgyek, az ügyészek szerint pénzt és javakat fogadtak el műtéten átesett betegektől. Szerdán a bukaresti ügyészség a rendőrség korrupcióellenes igazgatóságának munkatársaival négy házkutatást tartott, kettőt a tüdőgyógyászati intézményben, vesztegetéssel és vesztegetés elfogadásával kapcsolatos két ügyben. Az ügyészek szerint a Marius Nasta tüdőgyógyászati intézet több orvosa 2022-2023-ban ismételten különböző pénzösszegeket és javakat kapott a kórház különböző betegeitől feladataik ellátásával (műtét előtti és utáni ellenőrzések és sebészeti beavatkozások elvégzése) összefüggésben. A két ügyben az ügyészség 31 gyanúsítottat állított elő.
Találós kérdés: bedrogozott sofőr, autója tetején egy kanapéval halad az autópályán. Ki az? Természetesen a német rendőrség által Dortmund közelében megállított és igazoltatott fiatalember egy román állampolgár. 21 éves és a barátjának segített költözni. Nagyon kedves. Csak hát, amielőtt feldobták a kanapét az autó tetejére, még fogyasztott(ak?) egy kis kokaint – amit a rendőrök által végzett drogteszt is kimutatott. Pechjére.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.