Íme egy példa, hogy családtagjaink egészségét kockáztatjuk, ha járvány idején templomba, bármilyen vallási vagy nem vallási közösségbe járunk.
Miközben a belügyminisztérium éppen arra készül, hogy a saját katonai rendeletét hágja át egy, az ortodox egyházzal kötött paktummal, és a húsvéti feltámadás szellemében egyformán kockáztassa a vallásos és nem vallásos lakosság egészségét, íme egy példa arra, hogy miért nem szabad templomba, vallási közösségekbe járni a koronavírus-járvány idején.
A Kolozs megyei Apahidán tizenhat személy nem vett tudomást az érvénybe lévő katonai rendeletekről, és április 5-én részt vett egy egyházi szertartáson. Egy hívő a saját családja négy tagját fertőzte meg azzal, hogy nem tartotta be a katonai rendeletet, részt vett a szertartáson, majd hazavitte a vírust. A négy családtagon később megjelentek a Covid-19 tünetei, ezért április 12-én tesztelték őket és az eredmény pozitív lett. Mindannyian kórházba kerültek. A szamosújvári ügyészek in rem eljárást indítottak a betegség leküzdésének akadályozásáért.
A szertartáson részt vevő személyek esetében április 10-én házi elkülönítést rendeltek el.
Ennek alapján elképzelhetjük, hogy milyen következményei lehetnek annak, hogy ha tömegesen utcára engedik a görögkeleti húsvétot ünneplő híveket.
A Ziar de Cluj úgy tudja, hogy mócsi pünkösdisták tartották az illegális szertartásokat. Vezetőjük Angliából tért haza, elviekben Apahidán töltötte a 14 napos karantént, de a helyi polgármester szerint ez idő alatt is tartott szertartésokat Mócson. Április 8-án utalták be a kolozsvári járványkórházba több családtagjával együtt. A lelkipásztor azt állította, nem tudta, hogy tilos vallási szertartásokat tartani.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.