Idén sem éri el a romániai autópályák és gyorsforgalmi utak hossza az ezer kilométert

Ezt maga a közlekedési miniszter ismerte el.

Hirdetés

Hiába fogadkoztak az év elején az illetékesek, most már biztos, hogy idén sem éri el az ezer kilométert a romániai autópályák és gyorsforgalmi utak hossza.

Ezt Sorin Grindeanu közlekedési miniszter ismerte be kénytelen-kelletlen.

Mint elmondta, a Balș és Slatina közötti 40 kilométernyi gyorsforgalmi út nyári átadása után decemberben várhatóan átadhatják a forgalomnak a Nagyszeben és Pitești közötti autópálya első, 14 kilométeres szakaszát, amellyel a kivitelező olyan jól halad, hogy várhatóan határidő előtt megnyithatják.

A közutakat kezelő országos vállalat (CNAIR) jelenlegi adatai szerint jelenleg az autópályák és gyorsforgalmi utak hossza összesen 978 kilométer.

Ehhez adódik majd hozzá a 14 kilométeres új szakasz – ami 992 kilométert jelent.

Hirdetés

És idén itt ereszkedik le a függöny.

Pedig év elején a CNAIR még arra számított, hogy elkészül az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti 28 kilométeres szakasza is Bihar megyében, de végül ebből sem lett semmi.

Hirdetés