Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Mindhárom projektnek a legnagyobb fokú relevanciával kellene rendelkeznie döntéshozóink számára. Mindhárom egy nagy változás vektorainak hordozója abban a térségben, melyben máris hatni kezdtek.

Azért fontosak, mert egy magasabb rendű játék, egy olyan hatalmi rendezés alkotóelemei, amelyről a Vatikánban kezdtek el tárgyalni 1989 nyarán, majd Máltán, azután a fő nyugati fővárosok, Moszkva és a volt kommunista entitások osztagában „zászlóvivőnek” tartott országok – az NDK-val az élen – között lezajlott frenetikus párbeszédben.

Mi akkor is hiányoztunk, az „egyebek” között szerepeltünk.

Most ahhoz hasonló helyzet alakul ki körülöttünk, vagyis egy olyan alkalom, amikor alternatív játékokat készítenek elő, melyekben – közvetlenül vagy nem – érezhető a régebbi vagy feltörekvő nagyhatalmak nyomása, melyek semmiképpen sem akarnak lemaradni a lehetőségről, hogy részt vegyenek a hatalmi térkép felosztásában.

1. A Balkán újrabalkánosítása

30 évnyi kizárólag az „EU/NATO = visszafordíthatatlan jövő” egyenlet alapján végzett számítások után hirtelen, látszólag váratlanul megjelenik a „Macron-effektus”, mely egy csomag gránátot tol a térség hagyományos lőporos hordója alá, arról tájékoztatva a résztvevőket, hogy a játszma még nincs lejátszva, minden visszafordítható és – végső soron – még meglátjuk, méltónak tartják-e őket az EU-s civilizációk klubjába való bekerülésre. A kritériumok hirtelen megváltoztak, a változást pedig a nyugat-balkáni országok nagyon rosszul fogadták. Ezek az országok minden csatornán azt üzenik, hogy – amennyiben magukra hagyják őket –

valószínűleg Oroszország, Kína, az arab országok vagy Törökország felé fordulnak,

a Szerbia által előkészített látványos átrendeződést követően, mely országa Balkán mostanában igazi feltörekvő hubjának minősül. E lázadásra pedig rendkívül különleges kontextusban, a katonáit Európába exportáló iszlámista dzsihádizmus mindennapokba való visszatérésével párhuzamosan kerül sor, amely export fő útvonala a Balkánon halad keresztül. Egy olyan térség szomszédaivá válhatunk, mely nemcsak újra mélységesen instabillá válik, de új partnerek átvételi kísérletének lehet a lehetséges célpontja, mégpedig gazdasági-stratégiai (Kína), katonai-stratégiai és pánszláv egységi (Oroszország) vagy bizonyos iszlám központok visszaszerzésére (Törökország és Szaúd-Arábia) irányuló megfontolások alapján.

2. A „nyugati civilizációs térség” nyugati határvonalának megerősítése

Az említett térség Románia nyugati részénél lezárul, ahol az autópályák és a jövőbeni stratégiai és szállítási infrastruktúrák összeköttetései is véget érnek. Magyarországnak sikerült érvényesítenie hosszú távú gondolkodását és – különféle módokon – megértette az érdekeltekkel, hogy miért ott és nem máshol kell legyen a kelettel, az Eurázsiával zajló összes stratégiai megbeszélés központja és – ez a legfontosabb – hol a természetes helyszíne az összes formális (de főleg informális) intézménynek, ahol az Eurázsiával kialakítandó kapcsolatok létrehozására vonatkozó megbeszélések és tárgyalások zajlanak. Miközben Románia nem akart, nem tudott, vagy – ahogy én gondolom – a legkevésbé sem törődött két amerikai elnök biztatásával, akik arról beszéltek, hogy milyen jó lenne, ha mi vállalnánk a hídfőállás szerepet Eurázsia veszélyekkel, de végtelen lehetőségekkel is teli ismeretlenje felé. Nem így lett.

A feladatot Magyarország vette át és – e pillanatban – nemcsak sikerült hídfővé válni,

de ebből következően megkerülhetetlen szereplőként és az egész térség fejlesztési törekvéseinek szószólójaként pozicionálta magát. És mi? Semmi. A „balkáni identitás” megtagadásával, de a Visegrádi Csoporthoz tartozókkal történő bármilyen társulás erőszakos elutasításával megvalósuló önelszigetelés hosszú távú következményei egy ragyogó nemzeti büszkeség egyediségét kölcsönzik nekünk, de majd kiderül, hogy van-e olyan térségi projekt, amelyhez így kapcsolódni tudunk.

3. Hiányzunk a két környékbeli stratégiai övezet, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság konfliktusainak rendezésére vonatkozó forgatókönyvekből

Hiányzunk, és ez óriási sebezhetőséget okoz nekünk, amelyhez a Románia szomszédságában lévő két övezetre, a most zajló tárgyalásokra és a piacon megjelent megoldásokra (amelyekből az érintett erőcsoportok sajnálatos módon kihagyták a román szakértelmet) vonatkozó mélyreható információk krónikus hiánya is társul. Azért hagynak bennünket figyelmen kívül, mert látják, hogy politikusaink még most sem akarnak arról beszélni, ami e két övezetben történik, az Ukrajnára vonatkozó Normandiai Csúcsot (november 24-26., Párizs) előkészítő megbeszélések stádiumáról. Semmit sem beszélünk arról, hogy az ukrajnai események kontextusában a szomszédaink bármilyen alkalmat, a NATO-összejöveteleket is beleértve, felhasználnak arra, hogy erőből játsszanak ki nemzeti követeléseket, vagy arról, hogy egy másik nagyon súlyos helyzet jelenik meg – nagyon aggasztó módon – a láthatáron, egy polgárháború lehetősége Kijevben a „minszki megoldás” és a békefolyamat hívei, illetve ennek újabban megjelent ellenfelei között, akik öles léptekkel haladnak egy új Majdan útján.

Van valamilyen véleményünk?

Van saját kockázatelemzésünk egy ilyen feszültség fokozódásának lehetőségéről, összevetve a kisjenői (Chişinău) válsággal és az Európa-párti remények eltűnésével? Érdekelt volna (de hiába, mert nem kerül rá sor), hogy a mieinknek lesz-e valamilyen álláspontja, akár általános-udvarias is, a párizsi csúcstalálkozóval szemben, olyan nyelven megfogalmazva, nehogy megbántson valakit az AEÁ nagykövetségén. Azért mondom ezt, mert az egyik hírszerző szolgálat tegnap este közzétett egy elemzést az Ukrajnával kapcsolatos lehetséges megoldásokról, tekintettel az amerikaiak térségbeli kudarcára és az ezzel kapcsolatosan Washingtonban napról napra egyre fokozódó botrányra. Ennek megfelelően az anyagban arról volt szó, hogy némi figyelmet kellene tulajdonítani az úgynevezett „B-tervben” rejlő veszélyekre, ami – az amerikai típusú megoldást átvéve – „elválasztó fal felhúzását és a konfliktus jegelését” feltételezné, a donbaszi konfliktus drasztikus megoldására vonatkozó opcióként, amit – a RATING Group által szeptemberben készített felmérés szerint – a válaszolók 34 százaléka támogatna. Plusz egy vita arról a lehetőségről – szintén a tartalékterv részeként –, hogy kérjék egy „kéksisakos” misszió jelenlétét, ami a legtöbb elemző véleménye szerint halva született ötlet.

A forgatókönyvek folyamatban vannak és – mint látják – körbeveszik Romániát.

Az jó, hogy gondokat nem okoznak nekünk, egymás között játszanak és szintén egymás között tárgyalnak a jövőbeni előnyökről. De abban nem vagyok biztos, hogy az is örömteli dolog, ha a jövőről szóló jelenlegi tárgyalási csatornák másokon keresztül haladnak, miközben nálunk dölyfösen elutasítják őket. De, ki tudja, talán a feltartott farok is hasznokat hoz olyankor, ha – ahogy azt a nemzeti költőnk mondja – évszázadok és évezredek (legalább kettő) óta nem tehetsz egyebet, mint a „szegénységedet, szükségleteidet és népedet” védjed, ebben a sorrendben.

Ezt tettük. Ez tesszük. És ezek az eredmények.