Hány utas fér be egy kisbuszba járvány idején?

Sok jó ember kis helyen is elfér, gondolta az okos sofőr. Sőt, sokkal több jó ember!

Hirdetés

Tudják, járvány van. És járvány idején minden kicsit is felelős ember arról beszél, hogy az Istenért, tartsuk be a szabályokat.

Na de van az a kategória, amelynek képviselői most is úgy gondolják: a szabályok betartása a lúzerek előjoga. Aki okos, kicsit meghajlítja a valóságot és tesz egy rossz szolgálatot embertársainak, no meg egy jó szolgálatot a saját zsebének.

Így gondolta az a sofőr is, aki – nem nem nálunk, Erdélyben, megint csak messze, délen, a Kárpátok üveghegyein is túl – úgy döntött, hogy egy 21 férőhelyes kisbuszba bepakol… fogózzanak meg… 36 embert.

Ugye, ez még békeidőben is masszív kihágásnak minősül. Hát még járvány idején, amikor már a hadsereg is kint nyüzsög az utakon.

Hirdetés

És persze, hogy a sok jó emberrel telezsúfolt jármű belegurult egy rendőrségi szűrőbe. A rend őrei valószínűleg kapkodták a levegőt a maszkjaik alatt, amikor a megszámolták az utasokat és kiderült, hogy még egy, még egy… még 15 (!) ember van a fedélzeten, a normális körülmények közt előírt utaslétszámon felül. Ráadásul az okos (barom) sofőr bizony nem ingyen fuvarozta a népet, de nem ám!

Na, lett a dologból jegyzőkönyv és sofőr most nézheti magát, mert nem kevesebb mint 12 000 lejt kell lepengetnie, bírság gyanánt. Helyes!

Hirdetés