Ami nem szerepel a hivatalos statisztikákban: Románia világszinten a tizedik a 2020-as többlethalálozási listán.
Nem árulunk el azzal újdonságot, hogy az elmúlt egy évben a koronavírus-járvánnyal összefüggésbe hozható halálesetek száma minden egyes országban hatással volt a mortalitási rátára. Nem kivétel ez alól Románia sem, ahol az egészségügyi válság miatt az előző évek halálozási adatait messze túlszárnyalta a 2020-as statisztika, így immár a tizedik helyet foglaljuk el a népességarányos többlethalálozás szerint rangsorolt országok listáján, a Financial Times összesítése szerint.
A többlethalálozási mutató arra szolgál, hogy meghatározza,
Ez a hányados alkalmas arra, hogy rálássunk, a hivatalos statisztikákon túlmenően valójában hányan hunytak el a pandémia következtében – beleszámítva azokat is, akik bár nem fertőzöttek, az egészségügyi rendszer terheltsége miatt nem jutottak életmentő kezeléshez, továbbá azokat is, akik diagnosztizálás nélkül vitt el a koronavírus.
Egymillió lakosra számítva Romániában 2100-zal többen haltak meg, mint az előző években. Ebből a szempontból Peru, Bulgária, Mexikó és Csehország teljesít rosszabbul (Peruban 4500, Bulgáriában 3000 a többlethalálozási szám). Bár a járvány idején folyamatosan arról szóltak a hírek, hogy Nagy-Britanniában, az USA-ban, Olaszországban vagy Spanyolországban haltak meg a legtöbben a koronavírus miatt,
Az Európai Bizottság adataiból is kiderül, hogy november volt a „legfeketébb” hónap, amikor Romániában a 2016-2019 között regisztrált átlaghoz képest 63%-kal többen haltak meg. Más európai országok még ennél is sokkolóbb adatokat „produkáltak”, például Lengyelországban 96%-os volt a többlethalálozás. Decemberben Romániában 52%-ra csökkent az arány, ha még emlékszünk rá,
Romániában a járvány kezdete óta 24 733 halálesetet hoztak összefüggésben a koronavírussal, az esetek többségében az áldozatok más betegségben is szenvedtek.
Zárjuk ezt az ismertetőt egy meglepő adattal: Finnországban a 2016-2019 közötti átlaghoz képest 4,3%-kal kevesebben haltak meg 2020-ban, ami betudható a hatékonyabb járványkezelésnek, a jobb egészségügyi ellátórendszernek, a szezonális influenza okozta halálesetek csökkenéséhez (az általános maszkviselés jótékony hatása), akár a korlátozások miatt csökkent autós forgalomnak is.
Arról, hogy mi zajlik jelenleg a romániai kórházakban, érdemes megtekinteni a Raed Arafat belügyi államtitkár által közzétett videót:
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.