Hamarosan megérjük, hogy tizenhét órába telik Bukarestből Brassóig autókázni

A nem túl biztató jövőképet a szállításügyi miniszter vázolta fel.

Hirdetés

Mély nyomokat hagyhatott a közelmúltban Lucian Bode szállításügyi miniszterben, hogy nemrég hét órát autózott Bukarest és Brassó között, ugyanis azóta foglalkoztatja, hogy miként lehet csökkenteni DN1 – és egyben az ország – legforgalmasabb szakaszát. Ha jelenleg hét órába telik megtenni a távolságot, hat év múlva tizenhét órába fog telni, amennyiben a kormány, a Prahova völgyében található öt hegyi üdülőtelep önkormányzatával közösen nem dolgoz ki alternatív megoldásokat.

Az első kézenfekvő javaslat az a Câmpina–Valea Doftanei–Négyfalu (Săcele) közötti 61 kilométeres 102i jelzésű megyei út, melynek több szakasza korszerűsítésre szorul. Erről a lehetőségről magas szinteken, a kormányfő, a fejlesztési miniszter és az országos befektetési társaság között zajlik az egyeztetés. A két korszerűsítendő 11 és 14 kilométeres szakaszt az utóbbi fogja finanszírozni.

Ez persze csak átmeneti megoldással szolgál addig, amíg el nem készül a Comarnic–Brassó között autópálya, de arra még elég sokat kell várni. Legalább két évbe telik, míg elkezdhetik a munkálatokat, és négy évbe míg befejezik.

Ha nem valósul meg a Bode által felvázolt alternatív útvonal, akkor reálisnak tűnik, hogy hat éven belül valóban 17 órát kell utaznia annak a bukarestinek, aki a Prahova völgyében akar üdülni.

Hirdetés