A licisekből álló sepsiszentgyörgyi zenekar 2021-ben alakult, de már az első közzétett daluk akkorát szólt, hogy arra még a Kispál és a Borz frontembere, Lovasi András is rámozdult egy megosztással. Azóta szépen gyarapodik a rajongótáboruk itthon és Magyarországon is, energikus koncertjeik eseményszámba mennek. Kolozsi Tamás (gitár, ének), Kolozsi Soma (basszusgitár), Hubbes Matyi (ének), Mihály Dorka (ének), Duka Máté (gitár) és Kerezsi Tasi (dobok) zenekara két stúdiózás közt ezerrel készül a fesztiválszezonra, s hamarosan egy új dallal is előrukkolnak. Duka Mátéval, a Raklap gitárosával beszélgettünk.

A Facebookos bemutatkozótokban azt írjátok a zenekarról: valami nem nagyon alter. Egy interjúban pedig elhangzik egy még „pontosabb” műfaji besorolás: neo-pszichedelikus progresszív alternatív székely poszt-punk. Na most akkor hová tegyük a Raklapot?

Azért írtuk ki, hogy „valami nem nagyon alter”, mert általában mindenki azzal jön, hogy „ez valami nagyon alter”, szóval ezzel akartunk szembemenni. Aztán azért próbáltunk egy jóval hosszabb műfaji meghatározással előállni, mert az ott felsorolt stíluselemek mind megtalálhatók a zenénkben, szóval nem véletlenül raktuk össze ezt a definíciót. Ha valamit mondani kell a zenekar stílusáról, akkor inkább az utóbbi meghatározás áll közelebb hozzánk.

A Szia Mama című számotokból idézek: „majd ha iszonyú lassan szól a country, és Lovasinak kedve lesz kézen állni.” Akkorát tisztelegtetek, hogy még Lovasi András is megosztotta a klipeteket a Facebook-oldalán. Jól esett ez a virtuális vállveregetés?

Abszolút. A zenekarban mindenki tiszteli és szereti Lovasi Andrást, ő egy ikonnak számít. Nekem személy szerint is nagy kedvencem, főleg a Kispál és a Borzhoz köthető korszaka. Hatalmas megtiszteltetés volt számunkra, hogy egy ekkora legenda megosztotta a dalunkat, ráadásul mindjárt a legelsőt, amit közzétettünk a megalakulásunk után.

Azóta már nem csak hazai pályán, de Budapesten is bemutatkozhattatok, sőt, nyáron a Lovasi András fesztiválján, a Fishing on Orfűn is fel fogtok lépni. Szerintetek mi volt ennyire figyelemfelkeltő a zenekarban?

Igazából az elején fogalmunk sem volt, hogy mi tetszik az embereknek ebben az egészben, mi csak zenélgettünk, és minden csak úgy jött, ösztönösen, görcsmentesen. Összejöttünk, próbáltunk, aztán ha tetszett valami, azt összeraktuk, dalt írtunk belőle. Aztán jöttek a koncertek. Mi is meglepődtünk, hogy már az első fellépésen, a sepsiszentgyörgyi Szimplában pár százan voltak kíváncsiak ránk, ahhoz képest, hogy teljesen ismeretlen zenekarnak számítottunk. S hogy a kérdésedre is válaszoljak: talán az energia, amit „összepakolunk” közösen, ami árad a színpadról buli közben – talán ez keltette fel a zenekar iránti érdeklődést.

Meséljetek egy kicsit kezdetekről! Hogyan állt össze a Raklap?

A zenekarból hárman – Tamás, Soma és Tasi – korábban már zenélgettek együtt, feldolgozásokat játszottak. 2021 nyarán aztán bővült a „keret”, bekerültem én is a zenekarba, melyhez akkor már csatlakozott Dorka, majd később Hubbes Matyi is – így állt össze a jelenlegi felállás. Van egy sztori is, ami ehhez köthető. Egy alkalommal szerveztünk egy házibulit, ahol aztán előkerültek a hangszerek, elkezdtünk jammelni, és ott volt Matyi is, aki akkorákat énekelt, hogy ott helyben bevettük a zenekarba. Ez ’21 augusztusában volt, majd októberben elkezdtünk saját dalokat írni – én igazából innen számolom a zenekar megalakulását.

Hogyan zajlik a műhelymunka? Hogy működik nálatok a zeneszerzés, milyen technikáitok vannak erre?

Azt szoktuk mondani, hogy Matyi a frontember – az energiafelelős –, és Tamás az agy, mivel a legtöbb szöveget és a számok alapját is ő dobta be a közösbe. De ez is változik. Vannak dalok, melyeket közösen írtunk és vannak olyanok is, melyekhez egy-két zenekari tagnak van köze. De többnyire az szokott történni, hogy Tamás otthonról hoz egy dalvázlatot, aztán a próbán lejátssza, majd mindenki hozzáteszi a részét. Nyilván olyan is van, amikor jammelésekből születnek ötletek, melyeket megtartunk, továbbgondolunk. Nem mondanám, hogy dalszerzési módszerekkel kísérleteztünk, inkább a spontaneitás jellemző ránk. Nem is szeretnénk leragadni egy adott hangzásnál – ez szerintem hallatszik az eddig megjelent dalokon is.

Jól tudom, hogy angol nyelvű dalokat is írtok? Hogyan dől el, hogy egy dal végül milyen nyelven szólal meg?

Mindig az alapötlettől függ: adott egy gitártéma, egy hangulat, és az alapján döntjük el, hogy az angol vagy a magyar szöveg illik-e hozzá. Angol szöveget írni talán könnyebb, mert az angol esetében inkább a szöveg hangulata számít, a jelentése kevésbé, nem kell annyira szőrszálhasogató legyen. Legalábbis az a tapasztalat, hogy az emberek nem nagyon vágnak bele az angol szövegek értelmezésébe. Ha magyar dalszövegről van szó, ott már fontosabb, hogy értelmezhető legyen. Az angol szövegeket egyébként Matyi hozza, ezek néha improvizációkból születnek a próbákon, aztán később lesznek kidolgozva.

Egyébként mi a tapasztalatod, menőnek számít ma magyar zenét hallgatni gimis körökben?

Ezt nem tudom megítélni. Nekem is volt olyan időszakom, amikor nem hallgattam magyar zenét, de ez változott. Szerintem ez nem egy ilyen generációs kérdés, mindig is lesznek olyanok, akik magyar nyelven megszólaló előadókat fognak hallgatni. Én – mint említettem – nagyon szeretem a Kispált, de a zenekar testületileg kedveli például a Quimbyt, s az Elefánt is népszerű zenekari berkekben. Persze ide sorolhatnám a Tankcsapdát is, hiszen mindenkinek volt egy tankcsapdás időszaka. Ezek az előadók hatottak is ránk valamilyen szinten.

Koncertlátogatói oldalról milyenek a visszajelzések?

Nagyon jók! Eddig minden koncert után úgy jöttünk le a színpadról, hogy úgy éreztük, oda-vissza működött a dolog. Eddig főként pozitív visszajelzéseket kaptunk, negatívabbakat ritkán, szemtől szembe egyáltalán. A zenekar legnagyobb támogatója és mentora, Szabó István – közismertebb nevén Moha, aki egyébként Sepsiszentgyörgyön hangosítással foglalkozik – sokat segít nekünk szakmai szempontból, próbákon, koncerteken is jelen van, és kendőzetlenül el szokta mondani a véleményét arról, amit hall.

Maradjunk még a fellépéseknél: mikor jó egy koncert?

A színpadon akkor a legjobb, ha lenn pogózás van. Attól eltekintve, hogy alternatív zenét játszunk, próbálunk olyan energiákat megmozgatni, hogy legyen pogó a nézőtéren. A legtöbb koncerten ez össze is jött. Azt szoktam mondani, az a célunk, hogy legyen mozgás.

Melyik a legnehezebb része a zenekarosdinak?

Az utazás, a pakolás, a szervezés – ez a melós része az egésznek. Mindezt le kell bonyolítani csak azért, hogy egy órát fenn legyünk a színpadon. A bulit lenyomni már semmi ahhoz képest, hogy ez milyen „körítéssel” jár.

Elégedett vagy azzal, ami eddig történt a Raklappal? Mit tartotok az eddigi legnagyobb eredményeteknek?

A legfontosabbat nem árulhatom el, az még egyelőre titok. Nagyon örülünk egyébként annak, hogy meghívtak a Fishing on Orfű fesztiválra. Képzeld, egyetlen koncertünk sem volt még akkor, amikor Tasi, a dobosunk megjósolta, hogy majd ott leszünk ezen a fesztiválon. Bejött neki. Eddig egyébként hét dalt rögzítettünk, aztán a következő napokban rögzítünk még hármat. Az a tervünk, hogy kijövünk két EP-vel – egyiken négy dal lesz, a másikon három –, ezt követően pedig valamikor őszre az első albumunk is összeállhat.

Magyar nyelvterületen a zenei élet elég Magyarország- de főleg Budapest-centrikus. Ti ezt hogy látjátok? Szerintetek van lehetőség arra, hogy belátható időn belül szinteket ugorjatok háromszéki zenekarként?

Érdekes egyébként, hogy a YouTube-os adataink azt mutatják, Magyarországon már többen hallgatnak minket, mint Erdélyben. Nemrég volt egy klubkoncertünk Budapesten, és elég sokan eljöttek, szóval ezt ilyen szempontból már sikerült abszolválni, eljutott a hírünk egészen odáig. Nyilván a magyar piac nagyobb – ha minden igaz, Magyarországon több koncertünk is lesz nyáron, mint itthon –, de az erdélyi színteret sem fogjuk elhanyagolni, készülünk például a Double Rise-ra is. Sőt, nem kizárt, hogy Szerbiában és Szlovákiában is lesznek koncertjeink, ha minden jól megy. Amúgy amit a gyergyói Bagossy Brothers Company erdélyi zenekarként elért, az egy teljesen új dolognak számít, és a nyomukban jár már a 4S Street is, de hogy hány ilyen hangzású zenekar tudja megállni a helyét Magyarországon, azt most még nem tudjuk. Nyilván mi teljesen más stílusban toljuk, de az nagyszerű egyébként, hogy vannak ilyen úttörők, mert legalább felhívják a figyelmet arra, hogy Erdélyben is vannak egész jó kis zenekarok, van élet a zenei prérin.