// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili
vegyesen

Felfüggesztik az ukrán gabonaimportot, majdnem összeverekedtek az urak a parlamentben – hírmix

// HIRDETÉS

Idéntől ráadásul jó nagy büntetést kaphat, ha koszos a szélvédője.

Felfüggesztették az ukrán gabona importját, újabb kártérítést küld az EU

Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) szerdán bejelentette, hogy egy hónapra, egészen június 5-ikéig felfüggeszti az Ukrajnából származó búza, kukorica, napraforgó és repce Romániába történő behozatalát. Ezzel persze nem saját hatáskörben csináltak végre valamit a hazai gazdákat felháborító helyzettel, egyszerűen csak egy május 2-ikán közzétett uniós irányelvet követnek. A rendelet ugyanakkor csak az életbe lépése és június 5-ike közötti időszakra tiltja a fent nevezett termények importját Ukrajnából, a már korábban megkötött szerződések érvényben maradnak. Eközben Nicolae Ciucă miniszterelnök bejelentette, hogy az eddigi ukrán gabonadömping miatt rosszul járt román gazdák a második uniós kompenzációs körben mintegy 30 millió euró kártérítésre számíthatnak. Korábban az EU-tól érkezett már 10 millió erre a célra, amit a román kormány is megtoldott ugyanannyival.

Anyáztak egy kicsit a parlamentben a képviselő urak

Elszabadultak az indulatok szerdán a parlamentben az energiavállalatok extraprofitadójáról szóló törvény módosításának vitáján a képviselőház plenáris ülésén. Az ülésen az erdélyi magyarok régi jó barátja, a hivatásos feljelentő, az AUR képviselője, Dan Tanasă szólalkozott össze elég durván az egyik PSD-s kollégájával, Adrian Solomonnal, majd az incidens a lökdösődésig fajult; a habzó szájjal üvöltöző Tanasăt a többi képviselőnek kellett megfékezni. A két képviselő a parlament folyosóján is folytatta a purparlét. Tanasă szerint Solomon őt és az anyukáját is szidalmazta, míg Solomon szerint kollégája orvosi kezelésre szorul.

Nagyon megbüntethetik, ha koszos szélvédőkkel indul útnak

A 2023-as közlekedési törvények értelmében nagyon rosszul járhat az, akinek koszos a hátsó vagy bármelyik szélvédője. Ha ugyanis a szélvédő annyira piszkos, hogy az már a sofőr látási viszonyait is csökkenti, az bizony 870 és 1160 lej közötti bírsággal járhat. A bírság kiszabása ugyanakkor a közlekedési rendőrök belátására van bízva, mivel nincs olyan műszer, amely számszerűen képes lenne meghatározni a szélvédők szennyezettségének a mértékét. Mindenesetre a biztonság kedvéért inkább mossa meg az ablakokat tankoláskor.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.