Európa keleti része egy kicsit rosszabb hely lett, miután Putyin úgy döntött, beküldi az orosz hadsereget Ukrajnába

Igaz, még nem teljes invázióról van szó, „csak” a már eddig is orosz irányítás alatt álló szakadár régiókba.

Hirdetés

Egyes, orosz forrásokra hivatkozó beszámolók szerint az orosz hadsereg egységei az éjszaka folyamán máris beléptek Ukrajna területére, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn este úgy döntött: az ukrán „veszély” miatt eleget tesz a két, többségében orosz ajkúak lakta szakadár ukrajnai régió, a Donyeci és a Luhanszki „Népköztársaság” vezetői által megfogalmazott kérésnek, és elismeri a két tartomány függetlenségét.

Ez azzal járt együtt, hogy

orosz „békefenntartó” alakulatokat vezényelt az ott élő oroszok „megvédésére”

az esetleges ukrán agressziótól.

Az akció persze nem volt nehéz, miután Moszkva már hónapok óta jelentős csapatokat vont össze az ukrán határ mentén, ennek nyomán legalább 150 000 orosz katona várt arra, hogy megkapja a parancsot.

A mostani akció kapcsán egyelőre nem világos, hogy tényleg csak a két, Kijev fennhatósága alól már évek óta kikerült tartományról szól, vagy az csak a kiindulópontja lesz egy egész Ukrajna elleni támadásnak.

Annyi bizonyos, hogy szemtanúk éjjel jókora harckocsioszlopot láttak Donyeckben a frontvonal felé vonulni.

Putyin egyébként egy sajátos történelmi kiselőadással indokolta döntését. Szerinte Ukrajna léte eleve megkérdőjelezhető, az országot Lenin és a bolsevikok tákolták össze úgy, hogy az ország keleti részéhez orosz területeket csaptak hozzá, így indokolt Donyeck és Luhanszk függetlenségének elismerése.

Hirdetés

Az orosz elnök egyben arról is beszélt, hogy Ukrajna atomfegyvert fejleszthet ki, ettől is meg kell védeni az oroszokat.

A Nyugat persze azonnal, egységesen elítélte a döntést, Washington, London, Párizs és az EU is szankciókkal fenyeget, igaz, egy amerikai kormányzati illetékes szerint ezek nem az Ukrajna elleni átfogó támadás esetére meglebegtetett büntetőintézkedések lesznek, hiszen eddig nem történt sok újdonság: a két szakadár régió eddig is Moszkva befolyása alatt állt, és orosz katonai egységek harcoltak ott, igaz, eddig ezt Moszkva hivatalosan nem ismerte el.

Joe Biden amerikai elnök várhatóan rendeletben tiltja meg az amerikai állampolgárok számára, hogy gazdasági kapcsolatba lépjen a két szakadár régióval.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint természetesen

nem ismerik el az ország területének megcsonkítását,

és nem mondanak le a megszállt területekről, de mindenkit nyugalomra és higgadtságra intett.

Reagált Románia is, Klaus Iohannis államfő elítélte Moszkva döntését, az Ukrajna és a szakadár területek közötti rendezésről szóló minszki megállapodások megsértésének minősítette, és Oroszország megbüntetését követelte a „felelőtlen” döntés miatt.

A bukaresti külügy már pragmatikusabb közleményt adott ki: Ukrajna azonnali elhagyására szólította fel a román állampolgárokat, miután a nyolcas fokozatú skálán a maximálisra, nyolcasra emelte az ország biztonsági kockázatát.

Budapest is hallatta a hangját az ügyben: Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este egyeztetett Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, és egyértelművé tette, hogy Magyarország részese a közös uniós álláspontnak.

Hirdetés