// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Eszelős: egy covidosok számára kialakított mobil kórház pácienseinek azért kell fagyoskodniuk, hogy fel ne robbanjanak

// HIRDETÉS

És ezt az illetékesek tényleg komolyan gondolják.

Ha a fertőzés és annak szövődményei nem volnának elegendőek, előfordul, hogy 12 fokos hőmérsékletben kell fagyoskodniuk a Iaşi megyei Leţcani településen súlyos állapotban levő koronavírus-fertőzöttek számára kialakított mobil konténerkórház pácienseinek.

És nem arról van szó, hogy meghibásodott volna a létesítmény fűtési rendszere: a mobil kórház működtetői tudatosan döntöttek úgy, hogy a hideg november végi időjárás ellenére is nyitva tartják az összes kórterem ajtaját, illetve a külső bejáratokat is.

Az ok: el akarják kerülni, hogy az egész létesítmény felrobbanjon.

Konkrétan attól félnek, hogy

a zárt térben túlságosan megnő a betegek lélegeztetéséhez használt oxigén koncentrációja,

és gyúlékony anyagról lévén szó, az egész berobban.

Az indoklás szerint a korábbi hullámokhoz képest a delta variáns miatt sokkal nagyobb az oxigénszükséglet, és bár a kórház korszerű szellőzőrendszerrel rendelkezik, mégis fennáll a veszélye, hogy a még biztonságosnak számító 21 százalék fölé emelkedjen az oxigénkoncentráció, főleg azért, mert az intubálatlan páciensek esetében nagyon sok oxigén szökik el.

Ezért aztán a legegyszerűbb megoldást, az ajtók nyitva tartását választották.

A mobil kórházat is működtető járványkórház menedzsere beismerte, hogy a kórtermekben a hőmérséklet 12 és 28 fok között váltakozik.

Az üzemeltetésért és karbantartásért felelős cég képviselője elismerte, hogy amíg az ajtók nyitva vannak, addig hiába tömik tele a kórházat hősugárzókkal.

Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy hamarosan megoldják a problémát, és olyan eljárást alkalmaznak, amely

lehetővé teszi 22 fokos állandó hőmérséklet biztosítását

úgy, hogy a páciensek és az egészségügyi dolgozók testi épsége se legyen veszélyben.

A mobil intenzív osztályon jelenleg 45 súlyos állapotban levő koronavírusos beteget ápolnak, közülük többet intubálni kellett.

A leţcani-i mobil kórház a romániai egészségügy állatorvosi lovává vált az utóbbi időben: a korszerűnek számító létesítményt tavaly nem sokkal a megnyitása után be kellett zárni, mivel sorozatos meghibásodások sújtották a fűtés- és az elektromos rendszert.

Idén is hetekig késlekedtek a megnyitásával különféle műszaki problémák miatt.

A kórház üzemeltetőinek aggodalma egyébként jogos, hiszen a járvány kitörése óta történt már számos páciens életét követelő tűzeset a koronavírusos betegeket kezelő intenzív osztályokon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro