Április elején ítélték el, Görögországba akart szökni, útközben elfogták.
A szófiai fellebbviteli bíróság péntek délután úgy döntött, hogy Bulgária kiadja Romániának Elena Udreát, akit nem sokkal azt követően fogtak el a szomszédos országban, hogy a bő egy hónappal ezelőtt kiszabott jogerős börtönbüntetése elől Görögországba próbált szökni – tájékoztatott a román televízió.
Az egykori idegenforgalmi és fejlesztési minisztert április elején jogerősen hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték csúszópénz elfogadásáért és hivatali visszaélésért. Ezt követően Udreának börtönbe kellett volna vonulnia, de még a legfelső bíróság ítélethirdetése előtt sikerült elhagynia az országot. A volt politikus rövid időn belül elfogták a bolgár hatóságok, nem sokkal ezután pedig egy szófiai bíróság elrendelte a kiadatását. Elena Udrea megfellebbezte az ítéletet, amit most másodfokon is megerősítettek. Az exminiszter ügyvédei minden követ megmozgattak, hogy megakadályozzák védencük Romániába szállítását: többek között Udrea egészségi állapotára hivatkoztak és arra, hogy Romániában nem megfelelőek a fogva tartási körülmények, de azt is kifogásolták, hogy a volt politikust elítélő bírák közül az egyik nem tette le a bírói esküt.
Udreát a Lucian Bute román bokszoló nevével fémjelzett ökölvívógála megszervezésében feltárt korrupció ügyében ítélték el.
Udrea ellen nem a Bute-ügy az egyetlen korrupciós vád, egy másik ügyben is zajlik a pere. Ebben az a vád ellene, hogy ötmillió eurós kenőpénz fejében közben járt annak érdekében, hogy a Hidroelectrica hatályban tartson több olyan szerződést, amelyek egy Bogdan Buzăianu nevű üzletembernek kedveztek.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Román és magyar történészek válaszoltak a ki volt előbb Erdélyben égető kérdésére az MCC kolozsvári képzési központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
További vasárnapi hírek: díszpolgári címet kap egy indiai vendégmunkás, miután kimentett egy gyereket a jeges tóból Craiován. Traian Băsescu elárulta, milyen nevetségesen alacsony összeggel ment nyugdíjba.

Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centiken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!