Elpusztult lóval csalogatták volna a medvéket a puskák elé egy vadászterület gyanús üzemeltetői

Ráadásul nem először. Ráadásul a vadászat törvényessége is kérdéses.

Hirdetés

Visszaeső elkövetőként lótetemmel próbálták meg a nagyvadakat előcsalogatni egy Beszterce-Naszód megyei vadászterületen – jelentette be szerdán a megye prefektusa.

Stelian Dolha elmondta, Romoly közelében találtak egy elpusztult lovat az erdőben, amelynek szerepe egyértelműen az volt, hogy az általa előcsalogatott medvék a vadászok fegyverei elé cammogjanak.

A kormánymegbízott elmondta, kiküldte a vadásztársaság ellenőrzésére a kormányhivatal ellenőrző testületét, mivel ott eddig is egymást érték a törvénytelenségek, például az üzemeltető bekerített egy 30 hektáros területet, ahol foglyul ejtett 70 vaddisznót.

A Beszterce-Naszód megyei rendőr-főkapitányság is bevetette magát, hogy kiderítse, kik pusztították el a lovat, hogy aztán az erdőben hagyják.

A legfőbb ok az, hogy a gyanú szerint tiltott vadászatot akartak szervezni.

Hirdetés

A romolyi vadásztársaságnál nem ez az első alkalom, hogy lóval csalogatták volna a vadászok elé a medvéket: tavaly szeptemberben sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy nem is döglött, hanem egyenesen élő lovat kötöztek ki egy fához.

Ami azért már tényleg több a soknál.

Hirdetés