Ilyen csúnyán még nem teremtették le ezt a Klaus Iohannis nevű álkisebbségi román államelnököt. És éppen azért, mert elütötte Orbán Viktor baráti jobbját.
Jelen szöveg a gandeste.org oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Orbán, nem Ludovic, mert az egy senki, hanem Viktor azt kéri Romániától, vegyen részt egy közép-kelet-európai szövetségben, ugyanis tudja, hogy Romániával, egy nagy országgal szövetkezve könnyebben szembeszállhat az EU-s progresszista hullámmal.
Azoknak az országoknak a szövetségéről van szó, melyek átmentek a totalitarizmuson, melyek tudják, mit jelent az ideológiák rákényszerítése a család/társadalom életére, melyek látják az új szexomarxista hullám és a társadalom kötelező kvótás migrációs betelepítésekkel történő összezilálásának romboló hatásait és azt is, hogy mindezekre pont Brüsszel felől kerül sor. Ráadásul nyilvánvaló, hogy háromsebességes Európán dolgoznak, ez már szinte tény.
A bolgárok már megszabadultak az szégyenletes és észbontó Egyetértési és Együttműködési Mechanizmustól.
Iohannis hivatalos válasza, hogy nem akar törésvonalakat létrehozni az EU-ban. Vagyis továbbra is Merkel Németországának készséges hajbókolója marad egy olyan EU-ban, mely nagy ívben hugyoz le minket.
A méltóság lehetősége megrémíti a középszerű vidéki tanárt, akiből egy bizarr konjunktúra révén Románia elnöke lett.
Egy nem-politikus, akitől 5 év alatt egyetlen gondolat sem származott,
aki szolgalelkűen végrehajtotta a nagyhatalmak bármely óhaját, most riadtan azt mondja, hogy nem akar új törésvonalakat létrehozni az EU-ban.
Visegrád erősítése helyett mi az oroszlános árokban mozgatjuk az ajkainkat, azt remélve, hogy nem koncolnak fel teljesen, hogy hagynak majd némi húst a csontjainkon és egy-két szervet a mellkasunkban.
De, pontosan ezt fogják velünk tenni, Retardis, fel fognak zabálni minket, mint holmi húsevők, melyek elkaptak egy erdőben eltévedt kismalacot.
Nincs már mit hozzátennem, ez az ember egy teljesen idióta vazallus. Úgy vesztegeti el a lehetőségeket, mint a balekok a pénzt a félkarú rablónál. Csakhogy ez nem az ő pénze. Ő csak a közeljövőt csapja zaciba az életeinkkel.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.