Egész komoly földrengés rázta meg Romániát csütörtökön reggel

A földmozgást Bukarestben is lehetett érezni.

Hirdetés

Bár Romániában nem ritkák a kisebb földrengések, hiszen a vranceai szeizmikus övezet szinte hetente produkál egy, a Richter-skála szerinti 3-as erősség körüli földmozgást, most egy kicsit morcosabban ébredt a Földanya: ennél jóval nagyobb erejű földrengést mértek csütörtökön reggel.

A katasztrófavédelem közlése szerint 6 óra 50 perckor a vranceai szeizmikus övezetben, Buzău megyében 5,4-es erősségű földrengést mértek, amely 148,8 kilométeres mélységben következett be, Brassótól 57 kilométerre keletre, Bukaresttől 130 kilométerre északra.

A beszámolók szerint Bukarestben erőteljesen érezhető volt a földmozgás, de az eddigi adatok szerint nem érkezett bejelentés károkról.

Hirdetés

A földtani intézet közösségi oldalán a földrengésről szóló bejegyzés alatt a kommentelők jelezték, hogy Bukarestben mintegy 10 másodpercen keresztül lehetett érezni, de Prahova megyében is alaposan megremegett a föld, és Konstancán is erősen, hosszasan érezhető volt a földmozgás.

A földmozgást Románia mellett Bulgáriában, Moldovában, Szerbiában és Ukrajnában is lehetett érezni.

Hirdetés