Miután már csak egy nap van hátra addig, amíg érvénybe lép a közös uniós védettségi igazolvány, amely megkönnyíti az EU polgárai számára, hogy elkerüljék az utazásaik során a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat, az utolsó pillanatban a bukaresti kormány is elfogadta a vonatkozó rendeletet.
Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter kedden este például elárulta, hogy a https://certificat-covid.gov.ro honlapról letölthető dokumentumot – amely digitális formában és papíralapon is elérhető lesz, utóbbi esetben a háziorvosnál vagy a tisztiorvosi szolgálatnál (DSP) kell igényelni – az esetleges komplikációk elkerülése érdekében ajánlott néhány nappal a felhasználás előtt igényelni.
Olvasson még:
Így például az oltottak és a koronavírus-fertőzésen igazoltan átesettek a tervezett felhasználás előtt legalább öt nappal kell igényelniük, míg azok, akik teszttel igazolnák, hogy nem fertőzöttek, a teszt jellegétől függően 12 vagy 48 órával korábban.
Az igazolások érvényessége korlátozott.
A leghosszabb ideig azok használhatják majd őket, akik felvették az oltást: ők pontosan egy évig, 2022. július elsejéig utazhatnak a most kiváltott dokumentummal.
A betegségen igazoltan átesettek esetében az első pozitív teszttől számítva 180 napig tart az igazolvány érvényessége, míg a teszteltek esetében az antigénteszt csupán 24, a PCR-teszt pedig 72 óráig érvényes igazolványra jó.
Vagyis ez is bizonyítja: mindenki akkor jár a legjobban, ha beoltatja magát.