// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Covid-kórházat csináltak egy bukaresti kórházból – az éjszaka közepén paterolták ki a súlyos betegeket (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Olyanokat is, akiket egy-két nappal korábban műtöttek. A felháborodott tömeget a kórház előtt a csendőröknek kellett féken tartani.

Dolgok, amik csak Romániában történhetnek meg című rovatunkban újabb meghökkentő eseményről vagyunk kénytelenek beszámolni.

Az országos vészhelyzeti bizottság úgy döntött, hogy Covid-kórházat csinál a Bukarest második kerületében lévő Foișor Kórházból. Ebben még semmi meghökkentő nem lenne, hiszen pontosan tudjuk, hogy a a fertőzöttek nagy száma miatt a meglévő járványkórházak dugig teltek, beleértve az intenzív osztályokat is, így már a súlyos betegeknek sem jut megfelelő ellátás.

A döntést viszont egyik percről a másikra hozták meg, azaz pénteken kitalálták, hogy szombattól már Covid-kórház lesz az említett ortopéd intézmény.

Ennek következtében az ott lévő betegeket késő este, a sajtó, a – teljesen érthető módon – kiakadt rokonok, és a hírre sebtében összeverődött tüntetők őrjöngése közepette, erőltetett menetben rakták ki az egészségügyi létesítményből, ahogy azt a bizonyos macskát szokás.

A felhergelt tüntetők miatt a csendőrség is nagy erőkkel vonult ki a helyszínre.

A mintegy száz beteg – akik közül a legtöbben még további kórházi ellátásra szorultak volna – zömét ráadásul hazaküldték, és csak 12 súlyos esetet irányítottak át más kórházakba.

Olyan is volt, akit egy-két nappal korábban műtöttek, mégis hazazavarták.

Egy alexandriai (Teleorman megye) hölgy például azt mesélte a sajtónak, hogy őt este hétkor értesítették: azonnal jöjjön hozzátartozója után, és vigye haza, dacára annak, hogy az illetőt csütörtökön műtötték meg.

Sanitas Szakszervezeti Szövetség elnöke, Viorel Huşanu teljesen kiakadt a hírre, egyszerűen nem tudja felfogni, hogy történhet meg ilyesmi a 21. században egy EU-tagállamban.

Egyúttal Vlad Voiculescu egészségügy-miniszter lemondását is követelte.

Ioana Stăncel egészségpolitikai szakértő szerint a döntés ugyan szükséges és érthető, de a mód, ahogyan ezt az egészet levezényelték, már egyáltalán nem az, hiszen a kórházból gyakorlatilag kidobott betegek nagy többsége még egyáltalán nem állt készen arra, hogy hazaküldjék,

ráadásul a nagy fokú stressz, aminek kitették őket, könnyen ronthat az állapotukon.

Raed Arafat a közfelháborodás nyomán, pénteken késő este videón próbálta meg elmagyarázni a helyzetet.

Mint mondta, vannak nehéz döntések, amiket azonban meg kell hozni. Szerinte Bukarstben – ahogy mellesleg az ország többi pontján sem – nincsenek már helyek a Covid–19 súlyos formájában sznvedők számára, a Foișor Kórházban pedig 21 intenzív terápiás hely, és további 200 olyan ágy van, amelyeknek oxigénellátása is van, így a lépés elkerülhetetlen volt.

Az erőltetett evakuálás szombat reggel folytatódott, amikor a még ott lévő 13 beteget is elszállították: közülük 9-et más kórházakba, 4-et pedig hazaküldtek.

A hírek szerint szombaton már meg is érkeznek az első koronafertőzöttek a kiürített kórházba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.