… Temesváron tetten értek egy csúszópénzt elfogadó onkológust… és Gigi Becali beszólt Emil Boc polgármester úrnak, hogy ne bízza el magát olyan nagyon.
Érdemes figyelgetni a romániai politika üstjét az elkövetkező szuperválasztási félévben, ugyanis néha igen szórakoztató dolgok történnek benne. Többször elmondtuk: a jelenlegi román politikai elit annyira unalmas, színtelen és szagtalan, hogy az ember hajlamos arra gondolni, nem is létezik. Ebből a sima semmiből igyekszik kiemelkedni Marcel Ciolacu úr, az ország jelenlegi miniszterelnöke, illetve a PSD államelnök-jelöltje. Amint egy interjúban elmondta, ő bizony nem fog az irodájában ücsörögni, járni fogja az országot (mint Mátyás király, csak nem álruhában) és közbe is fog lépni, ha kihágásokat észlel. Nagyon úgy tűnik, hogy ezzel a lépésével Ciolacu úr Traian Băsescu államelnök nyomdokaiba kíván lépni, aki Románia utolsó politikai nagyvadja volt, és játékos-elnöknek nevezte az ország, véleményünk szerint teljes joggal, ugyanis nagyon nagy játékos volt (akkor is, ha ez nekünk, magyaroknak néha nem tetszett).
Na de másról is beszélt Ciolacu úr. Amikor megkérdezték tőle, kit látna szívesebben a miniszterelnöki székben, Nicolae Ciucăt vagy Klaus Iohannist, a miniszterelnök azt mondta, erről nem ő dönt. Aztán hozzátette:
Bumm! Ez hatalmas tasli a Jól képzett Románia programját látványosan elbukó, 10 év alatt látványosan alulteljesítő, kirándulni azonban szintén nagyon látványosan szerető államelnöknek. És mi tagadás, Ciolacu úrnak igaza van.
Az bizonyos szempontból érthető, hogy ha egy ország közegészségügyi rendszere nem képes kellőképpen megfizetni az orvosokat (akik, ugye, élet és halál határvidékén mozognak és nagy felelősség nyugszik a vállaikon), akkor az orvosok kivándorolnak vagy épp szakmát váltanak, ami elég nagy szégyen az országra nézve. De legalább tisztességes. Sajnos vannak olyan orvosok is, akik a csúszópénz elfogadása mellett döntenek, sőt, olyanok is akadnak, akik jatt nélkül szóba se állnak a beteggel.
A temesvári városi kórház onkológia osztályán éppen ez történt. (Azért az külön gáz, hogy a rákos beteget kopasztja meg az orvos.) Az illetékes bűnüldöző szervek szerdán bekopogtak egy onkológus sebész kórházi rendelőjébe és találtak nála 1000 eurót. Ami nem véletlenül került a doktor úr zsebébe. És nem ő volt az egyetlen gyanúsított jómadár. A hatóságok a kórházi vizsgálaton kívül összesen hét kórházi alkalmazott otthonában is házkutatást tartottak, ugyancsak csúszópénz elfogadásának gyanúja okán.
Ja, ez az a kórház, ahol két évvel ezelőtt az onkológiai sebészet vezetőjét (és a kórház volt igazgatóját), Octavian Mazilu dokit kapták el, szintén jatt elfogadása miatt.
Nemigen szoktunk írni Gigi Becaliról, mióta kijött a sittről (ahol könyveket írt, többek között) és a Kárpátoktól délre tolja a hisztit. Na de most… képzeljék el, belekötött Kolozsvár multikulti polgármesterébe. Bizony, a drága jó Emil Bocba. Na de hát miért? Hiszen nincs semmi közük egymáshoz, nem egy arénában arénáznak.
Ez alapjáraton igaz, viszont a két kolozsvári focicsapat egyikének, a Kolozsvári U-nak a város az egyik tulajdonosa. És ki a város első embere? Boc mester, hát persze. Jó, és akkor mi van? Hát az van, hogy a Kolozsvári U a minap kettő-nullára verte a Gloria Buzău-t és ezzel a Szuperliga élére tört. Miközben Gigi Becali sztárcsapata, a FCSB az utolsó előtti helyen rostokol épp. Na, és Boc mester kommentálta a helyzetet, mondván, hogy Becali csapata (a többszörös országos bajnok, ugye) tartozik az U-nak egy „erkölcsi” sörrel, mivel ha az U kikapott volna, akkor a Gloria Buzău állna az utolsó előtti helyen, a FCSB pedig sereghajtó lenne, szégyenszemre.
Na, hát erre akadt ki Becali úr. Olyannyira, hogy ezt üzente a kolozsvári polginak:
Juj, mondhatná erre a hazai politikai bulvár ismerője. Emlékeznek még, amikor 2003-ban Andrei Gheorghe behívta Boc urat a műsorába, aki szinte azonnal bezuhant a pódium alá? Nos, ha nem, nézzék csak újra:
A jelen pillanatra visszatérve, mit mondhatunk a szókarate kapcsán: ha Boc úr 19, akkor Becali úr egy híján 20.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.